Falumúzeumi kézműves tábor gyermekeknek

Képző

(MTI) - Népművészek és népi gyermekjáték-készítésből vizsgázott pedagógusok irányításával 28 iskolás gyermek vette birtokba a zalaegerszegi skanzen új foglalkoztató épületét, hogy egy héten át ismerkedjen a kismesterségek alapjaival.

"A fazekasságtól a nemezelésig, a bőrművességtől a szövésig-batikolásig 8 féle népi mesterség fogásait sajátítják el a városból és környékéről érkezett, napközis jelleggel tevékenykedő gyerekek; a szükséges alapanyagokat mi biztosíjuk számukra és egy közeli étteremben, napi 400 forintért az ellátásukat is" - közölte a tábornyitáskor Raposa Irén, a Göcseji Múzeum néprajzosa.

Elmondta: jó időben a skanzen árnyas fái alatt is folytatható alkotás élményét népdaltanulás, éneklés, sárkányeresztés és a szomszédos Magyar Olajipari Múzeummal való ismerkedés egészíti ki, s az ifjú táborlakók haza is vihetik itt készített munkáikat.

"A meghírdetéskor három egyhetes turnust terveztünk, de a vonzó program és a mindössze 7 ezer forintos részvételi díj láttán közel 150-en jelentkeztek, így augusztusban további két turnusra kerül sor" - említette a néprajzos táborvezető.