Farkasházy Miklós grafikáiból nyílt kiállítás Tatán

Képző

(MTI) Farkasházy Miklós a herendi porcelánmanufaktúrát felvirágoztató, tatai Farkasházy Fisher Mór dédunokája, banktisztviselő volt, eközben Vesztróczy Manó festőművésznél tanult rajzolni. Az első világháborút végigharcolta. A galíciai és az olasz frontról tusrajzokat és színes ceruzarajzokat hozott magával. Nemes Marcell műgyűjtő fedezte fel tehetségét és ösztöndíjhoz segítette a müncheni művészeti akadémián.
 

Az alkotó 1920-as években került a magyar grafika élvonalába, a Képzőművészek Új Társasága csoporttal közös duisburgi, majd párizsi kiállítása, és önálló kiállításai révén.
 
A kiállítást megnyitó Kövesdi Mónika művészettörténész elmondta, életművében mindvégig a grafikáé volt a főszerep. Az avantgarde, a kubizmus, a futurizmus bűvöletében induló pálya a 20-as évek végén, a 30-as években az art deco felé kanyarodott.
 
"Mindig a vonal a főszereplő, erős kisugárzású, lehengerlő színekkel társítva. Ez vezeti el őt az elvonatkoztatás lépcsőfokait, gondolati rendjét követve az absztrakcióhoz, egy tudatosan felépített, de hihetetlenül dekoratív szépségű vonalritmus kialakításához" ? hangoztatta.
 
A háború során sok alkotása elpusztult, később a linómetszetben rejlő lehetőségek kiaknázásával próbátl megújulni, de a szocialista realizmus idején nem volt hely számára a művészeti életben, és 1948-ban visszavonult.
 
Elfeledéséhez az is nagyban hozzájárult, hogy hagyatékának jelentős része külföldön található ? elsősorban az Egyesült Államokban ?, míg a hagyaték másik fele Magyarországon lappang.
 
Farkasházy művészetére, életművére 1995-ben a művész születésének 100. évfordulójára a Belvárosi Aukciósház egy emlékkiállítással hívta fel újra a szakma és a gyűjtők figyelmét.