Félmillió forint az Ikva-partért

Képző

(MTI) - Ez igen jó arány, ha tudjuk, hogy a 215 tétel árai alig haladták meg a 20-30 ezer forintot, és mindössze egy festmény, Orosz Gellért 4+1című geometrikus ábrázolása indult 100 ezer forintról. Élénk verseny alakult ki érte, és végül 280 ezer forintért vitték el.
 

demenymiklos_ikvapart_1996_by_axioart_com.jpg
 Demény Miklós: Ikva part, 1996
 
Ennél is jobban megugrott Demény Miklós üde színvilágú, konstruktív Ikva-part című tájképe. 90 ezer forintról indult, és meg sem állt 440 ezerig (hozzászámolva a 23 százalékos aukciós jutalékot, elérte a félmillió forintot). Így az aukció legdrágább képe lett. 
 

szikoratamas_repulo_1980.jpg
 Szikora Tamás: Repülő, 1980

Demény másik olajképe, egy trombitás csendélet, 60 ezer forintról 190 ezerre jutott. Szentgyörgyi Kornél Zöld kompozícióját több mint négyszerezve, 260 ezer forintért ütötték le, 240 ezer forintot ért valakinek Szikora Tamás szubjektív perspektívájú farostlemeze. 200 ezer forintot adtak ifjú Guti József mértani elemekből építkező csendéletéért. Schéner Mihály négy, harsogóan színes, mediterrán tájképe 180, 110, valamint 85-85 ezer forintért kelt el. A szabályos, geometrikus elemeket alkalmazó két Misch Ádám-olajkép 150 és 130 ezer forinton ért célba. 

 
Az aukciós kínálat kétharmadát vették meg, többnyire kikiáltási árak felett. Jól járt, aki 15-20 ezer forintért elvitte Szász Endre bravúros figurális tusrajzait, Szalay Lajos szitanyomatait, Rékassy Csaba rézkarcait.
 
Keletje volt a fotóművészeti munkáknak is. Patrus Sándor és Velican-Patrus Dóra festővászonra készített giclée nyomatai kikiáltási áruk két-háromszorosán, 40-48 ezer forintért találtak vevőre.