Fénnyel rajzolt képek

A Vintage Galéria a kortárs fotóművészekkel felváltva, minden apropó nélkül sorra mutatja be a magyar fotótörténet nagy klasszisait, szobányi kamaratárlatokon eleveníti föl azokat a többnyire örökre külföldre távozott tehetségeket, akikről a világ nem feltétlenül tudja, hogy magyarok voltak. Legutóbb Munkácsi Márton képeit láthattuk, most Kepes Györgytől, a fényművészet első nagy mesterétől állít ki néhány fotogramot és fényképet.

 

A fény rögzíthetősége, a mozgás fényjátékká szublimálása a Bauhaus nagy programjainak egyike volt. Kepes úgy érkezett 1930-ban Berlinbe, hogy ott várta a Moholy-Nagy László művészköre és az új művészet kivívott pozíciója. Néhány évvel később már együtt mentek a hitleri készülődés elől Londonba, majd Amerikába és alakították meg Chicagóban az Új Bauhaus iskoláját, azután annak utódját, a School of Designt, amely Kepes számára meghatározónak bizonyult: aktív évei végéig tanított, vezette a Light Workshop munkáját, majd a Cambridge-i MIT professzora volt. 1939-ben már nem festőként, hanem fotogramokat készítő fényművészként állított ki Chicagóban, fénnyel festette meg az érzékeny papírt, kivágott papírdobozra feszítette, olyan egyszerű eszközöket alkalmazott, amelyek gép nélkül is fényképet készítettek.

 

A most kiállított fotók egy része korai, Berlinben készült felvétel, az ablakból az utcára kifényképezett pillanatokat, jellemző nézetétől megfosztott, áthelyezett és így átértelmezett látványokat rögzít. Már ezeken is szembetűnő, hogy Kepes leginkább a látványban hagyott nyomokat, az idő vetületét keresi: lábnyomok, lassan mozgó árnyékok, félrerugdalható kockakövek uralják a kompozíciókat. Ezt a képszerkesztést viszik tovább a tárlat nagyobb részét kitevő fotogramok, nagyítások, egymásra vetített képek, melyek némelyikén különös módon jóval több tárgyi elem azonosítható, mint az utcaképeken. Több képen is főszereplő a prizma, mint a fény megregulázásának és egyben kiszabadításának eszköze. Optikai ábrákon üvegcsíkokat fektet keresztbe Kepes, így töri meg a minta játékát, a ritmust és a perspektívát. Játszik az üveg, a víz, a fény, a forma és a vonal összhatásával, keresi figurativitás és absztrakció határait. Játékai nyomán az anyagból emlék lesz, a vonalból árnyék, és megnyílik a fény dimenziója.