Fényből és árnyékból

Farkas Aladár az 1930-as évek második felében élt Párizsban, Lucien Hervé ? eredeti nevén Elkán László ? tíz évvel korábban került oda és ekkorra már a párizsi művészeti élet sűrűjében volt. Mindketten bekapcsolódtak a francia kommunista mozgalomba, de Farkas hazajött, Hervét pedig kizárták a pártból és nemsokára Le Corbusier építészeti fotósaként lett világszerte ismert. Annyira, hogy a fekete-fehér fotográfia egyik legnagyobbjaként tartják számon. Nem ismerték egymást, sem egymás munkáit, de a kor és a szellemi közeg, a modern művészet friss áramlatai és az a szándék, hogy a kultúrából kiszorult tömegeknek művészetet adjanak, igen hasonló művészi attitűdöt hívott elő kettejükből. Farkas itthon bányászoknak csinált vándorkiállításokat, Hervé odakint fölesküdött a munkások művelésére; mindketten egy új világot építettek a maguk módján.

Farkas Aladár a negyvenes évek mozgalmi életéből hadifogságba került, majd 1945 után majdnem töretlen pályát írt le mint a szocialista képzőművészek egyik fő alakja. Politikai elkötelezettsége, a munkásság iránti szolidaritása ma nem divatos témák, életműve évtizedek óta nincs jelen a köztudatban. A tárlaton bemutatott 26 bronz vagy kő plasztika, illetve néhány vázlatrajz azonban azt mutatja, hogy a szociális téma vagy háborús konfliktusok megjelenése nem politikumot hordoz, hanem az európai szobrászati hagyományok újraértelmezését, sokkal inkább Daumier, Rodin, Henry Moore és mindenekelőtt Giacometti folytatásának látjuk, mint szocialista művészetnek. A finom zsánerek, szenvedélyes portrék roncsolt felületei, a megmozgatott kontúrok, expresszív mozdulatok, máskor a klasszikus harmóniában kioltódó feszültségek nem egy kurzus jegyeit mutatják, hanem kiérlelt, átgondolt és tökéletes formakészséggel megvalósított gondolatokat.

Alighanem ezt látta meg a szobrokban Hervé is, amikor Farkas halála után két évvel, 1983-ban a művész lánya felkereste őt, hogy készítsen egy sorozatot a szobrokról. Megláthatta benne a saját szenvedélyes igazságkeresését, a pozitív és negatív, az árnyék és fény tiszta, őszinte tolmácsolóját, a formák mögötti lényeg keresőjét. Fotográfiái, amelyeket Farkas műtermében készített, most itt láthatók, a szobrokat bemutató terem előterében, és különleges többlettartalmat visznek a plasztikákba, hol nyugalmat, hol még több dinamikát adnak hozzájuk. Éppen azt hozzák ki belőlük, ami a fotónak is, a plasztikának is alapanyaga: a felület és a rávetülő fény közös pillanatát.