Fényecset Természetfotó-diaporáma Pályázat

Képző

Az Országos Fotóhónap keretében rendezik meg a Fényecset Természetfotós Napokat. Ennek részeként hirdetik meg az alábbi fotópályázatot, amelyen korra és nemre való tekin-tet nélkül bárki részt vehet. Egyetlen feltétel, hogy a pályázó a hivatalos nevezési formulán aláírásával hitelesítetten elfogadja a kiírók pályázati feltételeit és befizeti a nevezési díjat. Pályázati kiírás: - A beküldött pályaművek kizárólag csak a természettel kapcsolatos témát dolgozhatnak fel, alapjaiban természetfotókból kell, hogy összeálljanak, egyéb tartalmi és megoldásbeli kötöttség nélkül. - Nevezési díj: pályázónként 3 000 Ft - Egy pályázó maximálisan 3 pályaművet nevezhet be, melyben kizárólag a saját alkotásai szerepelhetnek. Ezen kívül még maximum 3 műben vehet részt társszerzőként. (De ebben az esetben csak szerkesztőként!) Amennyiben a mű így készül, azt a műben és a nevezési lapon is fel kell tüntetni! - A pályaművek időtartama maximum 10 perc lehet (maximum 30 mp idő túllépés elfogadott) - A műveket kizárólag DVD (asztali DVD játszókkal is lejátszható), valamint MPEG2 és exe (PC kompatibilis) formátumokban lehet benyújtani. A fentiektől eltérő formátumú pályamunkákat a szervezők automatikusan kizárják a pályázatból. - Amennyiben a beküldött formátum a kiírásnak megfelel és ennek ellenére technikai probléma merülne fel, a szervezők a szerzővel való konzultációval igyekeznek megoldani a lejátszhatóságot. Ha ez nem vezet eredményre, művét ki kell zárni a pályázatból. - A műveket a felmerülhető viták kivédése érdekében kizárólag véglegesen lezárt, csak olvasható lemezeken lehet benyújtani. Az újraírható (RW) lemezeken beadott munkákat a szervezők kizárják a pályázatból. Amennyiben a DVD formátumban benevezett lemezen több mű van, a pályázónak menüvel ellátott lemezt kell benyújtania! - A műben látható helyen fel kell tüntetni a mű címét, a szerző és a társszerző (szerkesztő) nevét, továbbá az aláfestő zene szerzőjét, vagy előadóját. - A művek aláfestő zenéinek jogdíjai kapcsán felmerülő szerzői jogi követelések és fele-lősség a szerzőket terhelik! Ezekért a kiírók és a szervezők semmi nemű felelősséget nem vállalnak! - A lemezeken és tokjaikon eltávolíthatatlanul kell szerepelnie a szerző(k) nevének, több lemez esetén sorszámmal kiegészítve. - A rendezvényen bemutatott művekért a szerzőket szerzői jogdíj nem illeti meg. - A pályaművek mellé csatolni kell a hivatalos nevezési lapot, valamint a nevezési díjat igazoló postautalvány, illetve banki átutalási bizonylat, vagy a visszaigazolás másolatát. - Csak olyan pályaművet (műveket) lehet nevezni, amely más magyarországi diaporáma versenyen nem ért el helyezést. Díjazás: A szervezők a későbbiekben felajánlásra kerülő különdíjak mellett 50 000, 30 000 és 20 000 Ft értékben díjazzák a legjobb műveket. Zsűrizés: A technikailag megfelelő pályaműveket hattagú szakmai zsűri értékeli a rendezvényt meg-előzően. Ezen zsűri mellett csak a szervezők által delegált, nem pályázó technikai kisegítő csoport és a jegyzőkönyvvezető, továbbá a magyar természetfotó klubok által delegált, nem pályázó, szavazati joggal nem rendelkező megfigyelők vehetnek részt. A zsűri a nem nyilvános értékelés során választja ki azt az 5 művet, amelyekből a rendez-vényen, a nyilvános bemutatót követően választja ki a három díjazott művet. Az előzsűrizésen továbbjutott valamennyi pályaművet folyamatos vetítéseken mutatják be a Fényecset Természetfotós Napok szombati és vasárnapi rendezvényein. A zsűrizés során alkalmazott technika: - 1440x1080 px felbontású CANON projektor - 2x50W sztereó hangtechnika - XP kompatibilis PC, asztali DVD lejátszó - 4x3 méteres vetítővászon Technikai segédlet: Kérik a pályázókat, amennyiben exe kiterjesztésekkel pályáznak, azokat több más számí-tógépen is teszteljék! Egyes programok eltérő órajelekkel exportálják ki az exe fájlokat és ez szinkron eltéréseket okozhat a kép és a hang között. Azt javasolják, hogy keressenek olyan programokat, ahol a zene és a kép több kipróbált konfigurációnál is szinkronban marad. A minél jobb képminőség elérése céljából javasolják a 1440X1080 px (legalább az egyik oldallal egyező) méretű képek használatát. Az alapképeket javasolt sRGB színtérbe konvertálni. A hangminőség érdekében javasolják a wav, illetve minél jobb minőségű mp3 hangfájlok használatát. A videóba exportált bemutatóknál az MPEG2 fájlok lehetnek HDTV kompatibilisek, azaz 1440x1080 px méretűek is. A DVD formátumoknál, mivel a műsoridő úgy is korlátozott, kérik a legjobb képminőségbe átkódolni a műsorokat! A hangminőség érdekében javasol-ják a LPCM hang beállítás használatát. Pályamunkák beérkezése A műveket postán, a 1065 Budapest, Podmaniczky utca 6. postacímre, illetve személyesen, a nevezési határidőt megelőző két Fényecset klubnapon lehet a szervezőkhöz eljuttatni. Nevezési határidő: 2006. október 8. Postai kézbesítésnél a postabélyegző dátuma nem lehet a nevezési határidőn túli. Anyagkezelés A személyesen átvett lemezek minőségét a pályázóval együtt ellenőrizzük, postán érkezett anyagokért felelősséget a szervezők nem tudnak vállalni. A pályázati anyagokat a Fényecset Természetfotós Napokon személyesen lehet átvenni. Az át nem vett lemezeket a rendezvény után megsemmisítk. Dokumentumok: A pályázati kiírás és a nevezési formula letölthető a Fényecset honlapjáról: www.fenyecset.hu Pályázati naptár Október 8. - Nevezési határidő November 6.-10. között - Zsűrizés November 24.-26. - Fényecset Természetfotós Napok November 26. 10 óra - Vetítések November 26. 13 óra - Díjkiosztó