Fényfestményekbe burkolózik a Március 15. tér

Képző

A Magyar Telekom ismét megrendezi hagyományos karácsonyi fényfestészeti kiállítását, ám ezúttal új helyszínen. Az ünnepi rendezvénysorozat 2001. óta most először települt új helyszínre, hogy a forgalmas csomópontban naponta akár több százezer ember élvezhesse a kiállítás képeit sötétedés után. Az összesen 10 250 négyzetméter vetített felület Budapest egyik központi, ám méltánytalanul elhanyagolt és kihasználatlan terét alakítja át egy interaktív, összművészeti alkotás helyszínévé. Ezáltal önkéntelenül is a köztéri művészet részévé válhat minden járókelő.

A szervezők a korábbi évek hagyományait folytatva, számos zenei és szabadidős programmal igyekeznek még változatosabbá tenni a kiállítás két hetét. A festészet és a zene egymásra hatása révén különleges esztétikai kalandban részesülhetnek az idelátogatók. Berkes Dóra a teret övező épületek falát és a tér egész felületét minden nap fényárba csomagolja majd, de az általa kevert zenéket is élvezhetik néhány este az érdeklődők. A tér közepén felállított vetítőtoronyban minden este zenei koncertek és DJ-k szórakoztatják majd az arra járókat, akik akár a karácsonyt vagy a szilvesztert is itt tölthetik.

A zenei kínálat összeállításánál a szervezők figyelembe vették a látogatók sokszínűségét, ezért a népzenétől a klasszikusig, a különböző DJ trendeken keresztül, minden korosztály ízlésvilágának igyekeznek megfelelő programot nyújtani. Emellett az idén először egy 10 négyzetméteres terülten fél méteres hóval is bevonják majd a teret, így a Március 15. téren mindenképpen fehérek lesznek az ünnepek. A havas játszótéren animált gyermekprogramokkal, hóember és hószobor-építő versennyel várják a kisgyermekes családokat. Ezen kívül a vetítőtorony melletti T-Online internet terminálokon és a Március 15. tér teljes területén a T-Com ingyenes vezeték nélküli HotSpot internet hozzáférést biztosít a látogatók számára a rendezvény ideje alatt.

-Az idén előszőr a fényfestészet helyszíne nem a Magyar Telekom székház, hanem Budapest egy látványos pontja. Ezzel az eddigieknél is egyértelműbben szeretnénk jelezni, hogy ez az izgalmas attrakció nem rólunk szól, hanem arról, hogy szeretnénk a fővárost és lakóit köszönteni karácsonykor. Ez a mi ajándékunk, hozzájárulásunk Budapest ünnepi dekorációjához.
Fontos számunkra a kortárs művészetek támogatása. Berkes Dóra művészetének alakulását évek óta figyelemmel kísérjük, ezért is döntöttünk úgy, hogy az idei fényfestészeti kiállításra is őt kérjük fel, immár negyedik alkalommal. A megvalósuló kéthetes eseménysorozat azért is figyelemreméltó, mert a kortárs művészetet a köztéri kultúrával egyesíti - mondta Nagy Bálint, a Magyar Telekom Csoport Kommunikációs igazgatója.

Berkes Dóra több mint tíz éve foglalkozik a raypainting technikájával. Elmondása szerint: ?Ez a kiállítás egy szabadtéri összművészeti installáció, aminek révén a diavetítés hagyományos módszereit fejlesztettem tovább. A színes képek és a közben hallható gyors ütemű elektronikus zenei elemek váltakozásaival az állandóság és a folyamatos változás, a világ fejlődéshez való szüntelen alkalmazkodásunk ellentéteit kívántam kifejezni. A Fényevolúció munkacím pedig utal egyrészt arra, hogy maga a technika és a Magyar Telekom által 6 évvel ezelőtt életre keltett koncepció folyamatosan fejlődik, másrészt jelzi a helyszín teljes vizuális átváltoztatását is.?
Berkes Dóra üvegre felvitt festményeit a Limelight Kft nagy teljesítményű színpadi projektorrokkal vetíti ki. A különálló fényfestmények, a bevetített felület és a zene különleges kölcsönhatásából áll össze az egyedi és időleges interaktív műalkotás. Az előző évekhez képest az is újdonság, hogy a kiállítás a Magyar Telekom és a Fővárosi Önkormányzat aktív összefogásában valósul meg: a nagyvállalat a rendezvény anyagi hátterét és a telekommunikációs szolgáltatásokat biztosítja, az önkormányzat pedig a helyszín és az alapvető kommunális szolgáltatások rendelkezésre bocsátásával járul hozzá a kiállítás sikeréhez.

További információk: www.fenyevolucio.hu