Körösényi szobrász tanszékéről sorra jönnek ki a nemzetközi képzőművészeti életben is helyüket jól megálló fiatal tehetségek, és ennek oka az is, hogy már ebben a köztes, tulajdonképpen félkész állapotban kipróbálhatják magukat a falakon kívül is. Nem csupán egy elismert mester környezeteként, hanem önálló alkotókként léphetnek föl, a hagyományos képzőművészeti befogadó közegben.
Ezen a kiállításon Körösényi csak egy erős koncepcióval segítette a csapatot, a többit már ők tették hozzá. A téma ? a 3D televízió ? a szobrászat határain jár, ami Körösényire pályakezdésétől fogva jellemző. Ráadásul benne van a huszonévesek mindennapjait meghatározó alaphelyzet, a szimulákrum-világgal való szembenézés, ami az érzékeny alkotót folyamatos valóságigazításra készteti.
A művekben, a vízió megformálásában nem feltétlenül, de a fiatalok témához való viszonyulásában meghatározóan jelen van Körösényi attitűdje, a transzformáció lehetőségeit kereső plasztikai gondolkodás. A ?3D televízió? mint technológia, egyelőre még nem létezik, de a háromdimenziós látásmód ? a szobrászi téralkotás ? és a média sajátos kapcsolata a kortárs művészet egyik fő kérdésköre. A kettő közötti tengely a témafelvetésben fókusszá alakult, és ebből a középpontból vizsgálva körbejárta a szobrászat szinte teljes eszköztárát. Így a kiállításon a sajátos módon működő ? a képernyőn belül habgolyócskákat kergető ? televíziótól a beszélő, hálóban dobálható, zenélő, tévé alakú párnáig vagy a fém mobilszoborig gyakorlatilag minden ott van.
Falra erősített keretben miniatűr életképeket látunk, melyeken a tévésorozat műfaja és a szekvenciális ábrázolás kérdőjelezi meg egymás értékeit. Egy miniatűr szobabelsőben az ablak villog képernyő módjára, mert felcserélődött a külső és a belső valóság helye, szerepe, és a kettő közötti üres tér nem a Peter Brooktól ismert kreativitás tere, hanem a szellemi vákuumé. Egy keretben C. D. Friedrich magányos vándora áll egy fémlánc előtt, nehogy leugorjon az előtte nyíló táj mélyére. Egy szobai szekrény polcain gipszből mintázott, romantikus nőalak mosolyog, alatta gipszkönyvek és gipszvirágok dekorálják a teret ? a valóság eltolódása ebben a klasszikus szobrászati megfogalmazásban erős hatású művet hozott létre.
A csapat bemutatkozása így együtt jól sikerült, ezt közönség is, kiállítók is megtapasztalták. A századik esztendejébe lépett Fészek Művészklub autentikus helyszínt kínál a fiataloknak, a néző pedig abban reménykedik, hogy a hely, amelyet 1901-ben 100 művész a maga erejéből, pénzéből és akaratából hozott létre, ezt a válságot is ugyanúgy túléli, mint az eddigieket.
