Fogyatékkal élő és ép kortárs művészek tárlata a Nemzeti Galériában
(MTI) ? Az október közepéig látogatható Újrafestett valóság ? rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében című tárlatra a képek folyamatosan készülnek a Magyar Nemzeti Galériában ? mondta el Földesi Erzsébet, a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének elnöke.
Az egyesület által meghirdetett kezdeményezésre húsz mozgássérült jelentkezett, köztük szájjal és lábbal festő, illetve egyéb fogyatékossággal élő alkotó is. Nagy motivációs erőt jelent számukra, hogy a múzeumban festhetnek, s megmutathatják, mire képesek a művészet terén ? fogalmazott az elnök, hozzátéve: a fogyatékos emberek is képesek kiemelkedő művészeti alkotásokat létrehozni a számukra megfelelő feltételek biztosításával.
A fogyatékkal élőkkel kortárs művészek, mások mellett F. Zámbó István, Fürjesi Csaba, Gyarmati Zsolt és Hámori Anett alkotnak együtt. Dán Bernadette, a kiállítás művészeti szervezője rámutatott, hogy az ép és fogyatékos alkotók egyes műveket közösen készítenek el farostra vagy vászonra és lesz olyan mű is, amelyet a galéria falára festenek. A tárlat négy vezérfonal ? kreativitás, sokszínűség, hagyománytisztelet, természetszeretet ? köré szövődik.
A hat hétig látható kiállítást aukcióval zárják és a tervek szerint a befolyt bevétel nagy részével olyanokat támogatnak, akiknek életkörülményei jobbításra várnak ? hangsúlyozta Szabó Antal, a támogató Poli-Farbe Kft. ügyvezető igazgatója. A cég biztosítja az alkotáshoz szükséges festékeket, eszközöket és egyéb kellékeket, így nemcsak vászonra és papírra, hanem farostlemezre és a terem falára is tudnak festeni a művészek.
A tárlat az MNG három éve elkezdett esélyegyenlőségi programjának keretén belül valósul meg, amelynek tavalyi állomása a Privát labirintusok című, autizmussal élő alkotók és a kortárs magyar képzőművészet meghatározó képviselőinek alkotásait mutatta be ? emlékeztetett Sepsey Zsófia művészettörténész, a kiállítás kurátora.