Fogyatékosok alkotásaiból nyílt tárlat a Telekom székházában

Képző

(MTI) - A július 1. és 3. között látogatható kiállításon 40 pályázó műve tekinthető meg. Valamennyien a Motiváció Alapítvány felhívására küldték be alkotásaikat. Az érdeklődők grafikákat, olajfestményt, ékszereket, szobrokat és kerámiát egyaránt láthatnak a batikolt festmény, fotográfia és tusrajz mellett. A vándorkiállítás következő helyszíne a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja lesz július 6. és 17. között, 20-tól 30-ig az Aranytíz Művelődési Központ ad otthont a műveknek. Szeptember 7. és 13. között az Ability Parkban látható a kiállítás, s itt lesz 10-én az aukció is, ahol megvásárolhatók a művek.

 
- Aki járt már az Ability Parkban vagy látta a Láthatatlan kiállítást, és nincs semmilyen fogyatékossága, talán egy új játéknak fogja fel az egészet. Hosszabb időnek kell eltelnie ahhoz, hogy bárki is eljusson odáig, hogy más szemmel, más szemszögből lássa, érzékelhesse az önmagukat épnek nevező emberek világát. Aki erre képessé válik, az előtt egészen új világ tárul ki, s rájön, hogy a felfedezés izgalma és öröme semmi mással össze nem hasonlítható élmény - mondta Horváth Csaba főpolgármester-helyettes a tárlat megnyitóján.
 
- Az alkotók nem könnyen elsajátított technikai képességeikkel kifejezést tudtak adni érzelmeiknek, érzéseiknek, hogy bebizonyítsák annak a mondásnak az igazát: minden ember önálló univerzum. Ezt a nézetet nem csupán ép és fogyatékkal élő emberek életminőségének egymáshoz viszonyított meghatározásában szükséges érvényesíteni, hanem a pedagógia egészében is - hangsúlyozta.
 
Szavai szerint a Motiváció Alapítvány olyan életfelfogásról tanúskodik, amely túllép a segítségnyújtás sztereotípiáin, miszerint a fogyatékkal élőknek elegendő, ha biztosítják számukra az akadálymentes fizikai környezetet, vagy lehetőséget kapnak a körülöttük lévő világ információinak értelmezésére, érzékelésére. A fogyatékkal élők is a teljességre törekszenek, nem pusztán a létezés a céljuk, s rosszul teszi, aki így tekint rájuk - fogalmazott a főpolgármester-helyettes.
 
- Sok szempontból lehet nézni a világot, s a kiállításon látható művek megtekintésekor a látogató izgalmas, derűs és pozitív életérzéssel találkozik - tette hozzá.