Földalatti beszélgetések a Gödör Klubban

Képző

Meghívottak: Az I. díjas 8. sz. pályamű szerzői: Bolberitz Henrik, Riez Zoltán A megvételben részesített 6. sz. pályamű szerzői: Szabó Márton építész, Nagy András közlekedéstervező, Gelencsér László építészeti konzulens, Szabó Gábor zöldterületi-árvízvédelmi konzulens A megvételben részesített 1. sz. pályamű szerzői: Petrus Ferenc (Artzen Bt.) és munkatársai A kiíró Duna-Liget Kft. képviseletében: Csáktornyai Gyula vezérigazgató, egyben a zsűri elnöke, Szegner László építész A zsűri tagjai: Dr. Fiala István építész, Arató György építész, Dr. Kerényi József építész, Plesz Antal építész, Andrásik Katalin építész, Dr. Sersliné Kócsi Katalin IX. kerületi főépítész Az estet vezeti Szemerey Samu építész (epiteszforum.hu) Részletek a Zárójelentésből: "A tervpályázattól - jellegénél fogva - a terület beépítésének, építészeti és környezeti megformálásának további tervezésénél felhasználható ötleteket és javaslatokat várt a kiíró és a Bíráló Bizottság. A Bíráló Bizottság sajnálattal állapította meg, hogy kevés pályamű tudott igazán eredeti ötleteket és kiérlelt javaslatot adni (összesen kilenc pályamű érkezett be). A pályaművek többsége vagy helytelen alapvetésből kiindulva, végeredményében nem elfogadható javaslatot dolgozott ki, vagy alapgondolatában nagyon jó felvetését nem tudta a szükséges mélységben, az elfogadáshoz szükséges részletességgel és feldolgozottsággal indokolni. Több pályaműben megtalálható a törekvés a megszokottól gyökeresen eltérő, újszerű városépítészeti alkotás, együttes létrehozására, azonban a bemutatott eredmény a pályaművek többségében nem kellően meggyőző. A városépítészeti kompozícióra javaslatot elváró ötletpályázat keretében a tervek kiírásban meghatározott tartalmi mélysége miatt a szabályozási tervnek és előírásoknak való megfelelőség nyilvánvalóan nem határozható meg teljeskörűen. A KSZT városszerkezetre, terület-felhasználásra vonatkozó szabályaihoz való viszony értékelhető a pályaművekben, azonban nyilvánvalóan nem ellenőrizhetőek a részletek és a számszerű mutatók. A benyújtott pályaművek megfelelnek a vonatkozó előírásoknak, egy terv kivételével. Az 5. jelű pályamű nagyobb területre terjed ki és lényeges elemeiben átrendezésre javasolja a KSZT-ben rögzített szerkezetet, azaz e pályamű a KSZT-vel nem összeegyeztethető. Alternatív közlekedési elgondolásokon alapuló javaslatai nem tartalmaznak olyan figyelemre méltó gondolatot és településszerkezeti, településképi előnyöket a pályázat területére, melyek alapján a Bíráló Bizottság a KSZT esetleges korrekcióját felvethetné. A fentiek megállapítása mellett is a Bíráló Bizottság eredményesnek ítéli a tervpályázatot, mert talált egy olyan pályamunkát, amely összességében és részleteit tekintve is teljes mértékben kielégíti a tervpályázat célmeghatározásában és tartalmi követelményeiben megfogalmazott elvárásokat, egy olyan pályaművet, amely összességében visszaigazolta a szabályozási tervnek megfelelő beépítés alkalmasságát és megfelelőségét, valamint egy olyan pályaművet, amely dicséretesen új városépítészeti felfogást tükröző, a terület egyedi karakterének kialakításához felhasználható ötleteket hozott. A Bíráló Bizottság ezért úgy határozott, hogy az első díjat kiadja az összességében és rész-megoldásaiban is legjobb pályamű szerzőinek, és kiemelt megvételben, valamint megvételben részesít egy-egy pályaművet. Azonban - a benyújtott pályázati anyag összességét értékelve - a díjazásra szánt teljes összeget nem adja ki, a díjazásra és megvételre szánt összeget bruttó hat millió forintban maximálja. A Bíráló Bizottság a tervpályázat kiírójának és a tervezést folytatóknak az I. díjban részesített pályamű városépítészeti gondolatait ajánlja figyelmébe: a belső tengely érdekes térsor kompozíciója, a ritmusváltásokkal és a keresztirányú kapcsolódásokkal együtt, a vertikális hangsúlyok megkomponálása és illesztése a központ beépítési rendszerébe, a belső tengely keresztirányú feltárulásának jelentősége, a Kvassay út felőli térfal városias, határozott megfogalmazása, az építészeti együttes több irányú sziluett-képzése. A terület-felhasználás alakításában az alábbiak javasolhatók: az üzletközpont Soroksári úti csomóponthoz közeli elhelyezése, a lakófunkciók felső szinteken célszerű elhelyezése, a szálloda, szabadidő központ öböl közeli telepítése, egy-két regionális fővárosi jelentőségű kulturális intézmény befogadása. A belső tengely egyedi karakteres attrakció-sorral való gazdagítása javasolható a térszervezéshez igazodóan. A gyalogos felületek túlzott arányú burkolt kialakítása kerülendő. Az egyes terek karakteréhez illeszkedő eltérő vízjátékok, attrakciók a megfelelőek, nem az RSD adottságával konkuráló nagyméretű összefüggő vízfelületek. A gyalogos felületek mellett a vízfelületek téli időszakban való megjelenése, látványa átgondolandó. A Bíráló Bizottság felhívja a kiíró figyelmét az épület-együttes esti fényhatásainak jelentőségére, továbbá a belső gyalogos tengely hatásos megvilágítására. A belső tengely ritmikus térszervezése, változatosabb, tagoltabb tömeg- és térformálással kedvezőbb, mint a szigorú geometrikus rend érvényesítése, sávos monoton tömegek alkalmazásával. A vasútvonal és a kelebiai nyomvonalra fenntartott területsáv miatt egyelőre nem beépíthető a Soroksári út menti területrész. A későbbi ütemben lehetségessé váló beépítés, a csomópont körül elképzelhető végleges térfalak kapcsolata a jelenleg tervezett beépítés induló "kapu"-jához átgondolandó. A Bíráló Bizottság javasolja a kiíró számára az I. díjas pályamű szerzőjének bevonását a további tervezésbe."