| "Ebben a Földi-féle kozmikus mítoszban feltűnik a figurák, mozdulatok, tárgyak, és egyáltalán a jelenetek egészének kultikus jellege és az, ahogyan ennek az áhítatos, szertartásszerű cselekvésnek a résztvevői, zömben állatok, minduntalan arcot-sorsot cserélnek apró embertársaikkal E lények szerepváltása nem a mesebeli átváltozásoknak a hasonmása, hanem Földi Péter mélységes humánumából fakadó szépséges metafora: a létünk csodája feletti szüntelen álmélkodás költészete Földi képeinek minden porcikája át van itatva azzal a fedett, mélyebb tartalommal, amit régebben az úgynevezett eszmefestészet - bizonyos fogalmak megszemélyesítéseképpen - allegorikus figurákkal illusztrált, és ezen mód magasztosan irodalmias, élettelen képzeteket keltett. Földi Péternek viszont birtokában vannak a művészi-mesterségi ismeretek az alámerüléshez Ha mi magunk is belemerülünk egy időre Földi Péter világának igézetébe, akkor értjük meg igazában, miért van az, hogy ez a művész nemcsak piktúrájában, de egész habitusában magán viseli ennek a másuttjártságnak a nyomait" (Supka Magdolna, 1996) A szemnek naptermészete van, mert kell, hogy ami a fényt felfogja, maga is fényből legyen - mondta Goethe. De ez nem minden, amit a szemről mondani lehet: a szemből kész, befejezett és teljes világ néz a kozmoszra, és vissza önmagára. A kozmosz nézi az embert, és az ember a kozmoszt, s a nézés és a visszanézés a szemben egybeolvad; mert a világ maga az ember, s a világ mindig rend. E rend egyre erőteljesebb felismerése alapján Földi Péter az 1970-es évek elejétől tiszta etikával áthatott sajátos világot kezdett felépíteni festményein, mely világot mindeközben élte/éli is. Az emberi sors lényeges kérdéseire vonatkozó tudást keresi szakadatlanul, így alkotásainak - elsősorban önmagára vonatkozóan - megtisztító, feloldozó szerepet szán. |
 |
| Aranyhíd békanyállal |
| Az egri tanárképző főiskola matematika-rajz szakán megszerzett tudást, a tanárok, barátságok indukálta kavargó ismerethalmazt, a kiválasztott, mélyen átélt mintákat (Van Gogh, Rembrandt, Csontváry Kosztka Tivadar, Tóth Menyhért) újrarendezve egyfajta szintetizált világot kezdett megteremteni. Szülőfalujában - egy észak-magyarországi kis hegyi faluban, Somoskőújfaluban - vállalt tanári állást, s amellett, hogy 1992 óta az egri Eszterházy Károly Főiskola tanára, ott él és alkot napjainkban is. Sokan kérdezték tőle, hogy nem hátrányos-e művészetére ez a vidéki életmód, a fővárostól, a művészeti központoktól való távolmaradás, a kör peremén való létezés, de a szülőfalujában maradás szükségszerűsége az évtizedek során egyre szorosabb kötődéssé formálódott. Ez a közeg, melynek lényege a föld, a természet közelsége, olyan megkérdőjelezhetetlen értékeket tárt fel számára, oly mélységekbe vezette el, mely erkölcsi tartásának forrását jelentette. - Az "otthonmaradás" lett az életformája.
A főiskola utolsó évében készített lírai absztrakt képek lelki jelenségeket rögzítő leplezetlensége után tudatos módszerességgel kezdte el vizsgálni a környezetét betöltő legegyszerűbb természeti formákat - növényeket, állatokat -, képépítő képességüket. Aztán ebből a látványszerű esetlegességből formailag kompakt, szervesen strukturált, megújulásra képes rendszerek képződtek, melyek hamarosan emberivé formálódásuk folytán jelértékű többlettel, a humánum létrendjét kutató tartalommal telítődtek. Valamennyi képének hitelességét a kiindulásként használt, átélt élményalap, illetve a személyes érintettség adja. Harminc év távlatából már tudatosan felépítettnek tűnik az út, mely elvezetett napjaink alkotásaihoz. Művei egyre univerzálisabbá, többrétegűvé váltak, gondolatilag olyan tömören egzakt, elvont szintre emelkedtek, hogy művészetét az 1970-es évek végétől, egyre inkább, egyfajta expresszív töltetű figurális absztrakciókén is meghatározhatjuk - melyben egymást erősíti a látványbeliség és az intellektualitás, a magyarázó, mesélve tanító szándék és az érzékek-feletti kifejezése: egyfajta jelképnyelv kidolgozása. |
 |
| A törpe hiéna liliomokat látott |
| Ehhez a fajta absztrakt gondolkodáshoz, a jelképrendszer elsajátításához, elsősorban az ősművészeten, a korai civilizációk művészetén és mítoszain, a népművészeten keresztül közelített. Illetve ezek vezették el ahhoz a felismeréshez, hogy szükségét érezte egy önálló képi nyelv kiépítésének. Arra a tudáskészletre hagyatkozott, amely a tapasztalatok tárolója, a köznapi élet irányítója, valamint ami a hagyományok révén az emberi kultúrák sokféleségében leülepedett. E világban az ember mikrokozmosznak tekinti önmagát, melyben ő is része az isteni teremtésnek, így a benne-élés jelenti számára a megértést segítő értelmező hálót. Jelképző erőt fedezett fel a gyermekrajzokban is, melyekkel a tanítás révén közvetlen közelségbe került. Izgalmas valódi művészi élményt, sokszor a katarzisig fokozott látomást közvetítenek számára. A gyerekek ösztönösen, spontán könnyedséggel rajzolnak, de közben pontosan tudják, hogy mit akarnak. Rajzolás közben azzá válnak, amit tesznek. Kilépve a reális tér-idő rendszerből saját állapotukat mesélik el. Olyan világot tesznek láthatóvá, amelynek meglátására a felnőtt művészet már nem képes. Hiszen erre az absztrakciós szintre a művész csak többszöri asszociáción keresztül tud eljutni, ha próbálja visszakeresni az eredendőt, az ősit, a tiszta forrást. |
 |
| A kocsis lánya |
| Minden Földi műnek van lappangási ideje, amikor alkotójuk csak hurcolja magában a külvilágból nyert élményalapot, s vannak felizzások, és elhalások. Aztán szinte minden kép egyszer-kétszer, vagy akár többször is, elpusztítja önmagát. Hosszú éveken keresztül készülnek, mindeközben mindig mássá, olykor többé, többrétegűvé válnak. A mű születése közben van egy rövid boldog pillanat, ami Földi Péter számára az alkotás lényegét jelenti, ami miatt érdemes ezt az egészet "csinálnia" - a felismerés pillanata. Az a pillanat, amikor már tudja, hogy a kép hordoz magában valami szellemit, amikor a felkent festék már nem pusztán csak anyag, hanem átlényegült matéria, és amikor tudja, hogy attól a ponttól a kép már képes önmagát felépíteni.
Művészetének elsődleges eszköze a dekoratív, tiszta, de legtöbbször szimbolikus jelentést hordozó színvilág, mely a befogadót első szinten érinti meg. Valamint az a kozmikussá és időtlenné táguló, kifeszített, egyszínű sík háttér, amely előtt életre kelnek történeteinek átírt, torzított szereplői: az ember által megszelídített, gondozott, de hatalma alá hajtott, illetve emberi jelleggel - fájdalommal, szorongással, kétségbeeséssel, szeretettel, féltő aggodalommal... - felruházott állatok, továbbá a típusokat, élethelyzeteket megformáló emberi figurák. Olyan fokon stilizált állatok, melyek sohasem csak állatok, hanem cselekvés és léttartalmak - valahonnan a mélyből előhívott kép-archetípusok. És olyan fokon karakterizált emberek, melyek egy számára fontos világból jöttek, annak hírhozói, cselekvés mintáinak megtestesítői. - Az önmagát kereső ember képmásai. |
 |
| A kígyók elmennek |
| A sajátos, Földi-módszerrel készülő plasztikus, szálkás, hol egymásra torlódó, hol kisimuló, erőteljes faktúrájú festésmód, valamint a különleges képkivágás, kompozíció és nézőpont még tovább mélyíti képeinek tartalmát. Csakúgy, mint a kép terét, dinamikáját meghatározó, az élet eredetét (fészek), az univerzumot, a teljességet szimbolizáló kör illetve a belőle kibomló spirál, vagy a körbe írt keresztforma. De ugyanilyen erővel van jelen művein a gyakran meseszerűen kibomló tartalom, mely összetevők többrétegű, mind mélyrehatóbb jelentést képeznek. Olajképei nagy méretük miatt szinte ránk borulnak, magukba szívnak, hívogatóan, vagy éppen tolakodóan betöltik egész látómezőnket, hogy újból és újból olvasói, szereplői, lelki részesültjei legyünk a történetnek, olykor magunk életére formálva őket. Földi Péter festészetét hosszú évekig a madarakhoz kötötte a szakirodalom, hiszen ők voltak az első lelkes lények, "akik" műveit benépesítették, gondolatainak formát kölcsönöztek. Azon túl, hogy saját életükről vagy mitologizált többlettel maradandó érvényű tanulságokról beszélnek, emberi tulajdonságokkal is rendelkeznek. Emberi tartalmakkal felruházott természeti alakzatok. Így, annak ellenére, hogy képzetünk a madárban a szabadság, az égiekkel kapcsolatot tartó lény szimbólumát látja, Földi Péter madarai ritkán repülnek. Ez legnagyobb tragédiájuk. Rémület, félelem, féltés, menekülés, rejtőzködés, együttlét, egymásra utaltság, egyedüllét, bizonytalanság sorolhatnánk annak a "madárnyelvnek" a kellékeit, amely nem a boldogságról, hanem inkább a kiszolgáltatottságról szól. |
 |
| A halász felesége meg a hal fia |
| A természeti motívumok vizsgálata és madár- és állatikonográfiájának kialakulása közben - melyben az életet adó tehén, a riadt, az életéért menekülő vadnyúl, a vad macska, a rosszat és a jót egyszerre magában hordozó kígyó, a lélek-hal, vagy a dögevő hiéna köré is sajátos mitológiát von - mégis az ember volt az, aki leginkább izgatta. Emberlétünk, melyben tévedéseink és vergődéseink a legmegejtőbbek, a legemberibbek, de a hit, illetve a humánum által képesek vagyunk túlemelkedni negatívumainkon, vegetatív létünkön. S amikor Földi Péter a keresett arcot megtalálta, akkor az állatok is olyanná váltak, mint az emberek. Így gyakran az emberi sorsok az állati élet eseményeiként íródtak a képekre. Erre a megoldásra azért volt szüksége, mert az emberi figura torzításához még sokáig nem volt meg a bátorsága. Szeretetteljes vonzódás fedezhető fel Földi Péter művészetében a tevékenykedő asszonyok iránt is, akik az élet hordozói, s bennük fogalmazódik meg mindaz, amit az életről és a halálról el akar mondani. Ma már egyre merészebben bontja ki az emberi figurákat, de nem ő erőszakolja primitívvé, vagy a torzítottá alakjait, hanem a megszületésük során rájuk tapadt jelképi, leginkább erkölcsi tartalom hordozóiként, illetve a kép különleges viszonylatrendszerében elfoglalt helyzetük folytán veszik magukra az adott expresszív formát.
Szubjektív szimbólumrendszerében hangsúlyozottan kiemelt motívum a történés csomópontjaként kezelt körré, ellipszissé redukált szem - a képek ránk szegeződő kapcsolatteremtő motívuma. Vagy szelídség, vagy a közönyös passzivitás az, ami kiolvasható belőlük, de leggyakrabban a történet tragikumát sugározzák szét a vásznon. Ez az expresszív kifejező erő olykor magával vonja a festésmód megváltozását is. A szigorú formavilág, a precízen megfestett alakzatok a félelem, a tragédia felfokozódásaként elvesztik kemény kontúrjaikat, és az ecsetkezelés dinamikusabb, érzelemmel telítettebb, ösztönösebb lesz, mely festésmód visszaidézi a korai művek szuggesztivitását és az akvarelleken, pasztellképeken megtapasztalt érzékenyebb spontán anyaghasználatot. A kiszolgáltatottság, az egymásrautaltság; a rosszul szeretés; a féltés, a félelem; a beszorítottság, a menekülés - végső felfokozottságában - a pusztítás-pusztulás drámája ez. Földi Péter szuverenitását őrző, öntörvényű festői világot építő művész, aki az aktuális irányzatoktól távol a kozmosz képleteit formálja jelekké olajképein, akvarelljein, pasztelljein, rajzain. Képeinek univerzális teljességébe azonban minden alkalommal beszivárog valami a hétköznapi létezés bánataiból, tragikumaiból, örömeiből, szépségeiből, ezáltal a földön, itt az emberi szférában újjáíródva válnak valóban igazzá, humánussá, személyessé történetei. E valóságdarabkák hitelesítik, formálják láthatóvá aztán mindazt, amit a magasságok felé törekvő szimbolikus eszközök, formák, alakok, rendszerek a transzcendens szférából eredeztetnek. De meg is fordíthatjuk az alkotás folyamatát, és mondhatjuk, hogy műveinek valóságtartalmat hordozó részleteit úgy tudja helyzetbe hozni, hogy nem csak önmagukról szólnak, hanem kiteljesednek a földi világ és azon túl a kozmikus nagy összehangoltság felé. H. Szilasi Ágota |
