A Folyamat Társaság kiállítása Szombathelyen

Képző

- Oláh Tamás, 1997 "..mindenféle alkotóművészek, kik saját szakterületükről / a műhelymunka alkotó-folyamatáról beszélnek esetenként egymás mellett, esetenként együtt, közösen. A fenti gondolatkör mentén csoportosuló társaság a személyes szimpátiát sem nélkülözőleg az egyes művészeti ágak közötti törzsi megosztottságot az azt megillető lágy mosollyal kezelvén elképzeléseket közvetít, vet fel, illetőleg el közös munkákon / kiállításokon együttműködik ezenközben elősegíti a magyar művészeti életen belüli információ-áramlást, de ezt normálisan is meg lehet fogalmazni, beszélni." Előd Ágnes 1991 "A Folyamat Társaság, bármilyen furcsán hangozzék is, ez a kiállítások társasága, sőt úgy is nevezhetnénk, hogy kiállítástársaság: a kiállítás a Társaság működési elve és a legfontosabb kapocs, amely a társaság tagjait összefűzi, maga a kiállítás az, amely a Társaság nevében jelzett folyamatnak, az örök működésnek egyszeri állomása, illetve valamiféle pillanatfelvétel erről a folyamatról. Ezeken a kiállításokon - mint ahogy a Folyamat Társaság működésében is - béke van: egymást tüzesen tagadó, egymást mégis kiegészíteni tudó alkotók és alkotói látomások békéje. A Folyamat Társaság működését közelről ismerő megfigyelő összbenyomása ez, amely nem kevesebb, mint az összeférhetetlenség szép harmóniája. A Társaság tagjainak - miközben számukra is tudottan és vallottan tényleg "semi közük egymáshoz" - senkit sem közösítenek ki maguk közül, elfogadják, értik, értékelik, sőt - ki hinné? - szeretik egymást és egymás munkáját." Takács Ferenc, 2000 A kiállítás megtekinthető: 2005. március 24. - május 1. A kiállítás helyszíne: Szombathelyi Képtár 9700 Szombathely, Rákóczi Ferenc u. 12. Kép: Kuchta Klara