A komoly múltra visszatekintő Velencei Biennále a képzőművészet egyik legfontosabb nemzetközi seregszemléjeként mindig kiemelkedő esemény a világ alkotói számára. Az idei, 53. biennále pedig annyiban még különlegesebb alkalom Magyarország számára, hogy a magyar pavilon szecessziós épülete idén százéves. A Maróti Géza által tervezett épület ezúttal Forgács Péter médiaművész és Rényi András kurátor "Col Tempo" - A W. projekt című munkáját fogadja be, amely a bécsi Természettudományi Múzeumban fellelt, a II. világháború idején folytatott nemzetiszocialista antropológiai kutatásokba bepillantást engedő, monumentális fénykép- és filmarchívum anyagát dolgozza fel.
Rényi András bevallása szerint művészettörténészként is nagy kihívást látott ebben a feladatban: a közös munka során olyan képzőművészeti vállalkozást szerettek volna létrehozni, amelyben Forgács Péternek képzőművészi és filmes erényei egyaránt teret kapnak. Az így megvalósult, filmes anyagot feldolgozó installációban a Bécsi Természettudományi Múzeumban felfedezett, hadifogolytáborokban 1939-42 között antropológiai kutatások céljára készült felvételek jelennek meg.
Rényi András kiemelte: nem szeretnének egy sokadik holokauszt-kiállítást csinálni, hiszen egy "túlságosan történeti kiállításnak" mindig van egy furcsa, tehermentesítő szerepe, hajlamosak vagyunk túllépni rajta, valami távoli dologként kezelni. Az alkotókat azonban a kifejezetten kortárs szempont érdekelte. A címben található "Col tempo" (az idővel) Giorgione velencei öregasszony-portréján, a La Vecchián olvasható két szót idézi: az idő múlásával mindenkinek szembe kell néznie.
Ahogy azonban a kurátor kiemelte: a kiállítás nemcsak az idő közhelyes értelméről szól, hanem arról az időről is, amit a másik arcába való belepillantással töltünk. A kiállításon látható - dr. Josef Wastl osztrák antropológus 1939 és 1943 között Bécsben kutatási célból létrehozott archívumából származó - arcok nem csak a faji megkülönböztetés szörnyűségeire, hanem arra is rávilágítanak, hogy hányféleképpen lehet ugyanazt az arcot nézni. A kurátor kiemelte: a kiállítás elevenné próbálja tenni a néző fizikai jelenlétét a térben, ahol arcokkal találkozik.
"Maga a nézés, amit exponálunk a kiállításon" - mondta Forgács Péter. Ennek a párja, fontos közvetítő eszköze pedig az arc. A médiaművész arra keresi a választ, hogy ha ránézünk egy arcra, mi történik különböző kontextusokban. Június 7-től a világos és tágas magyar pavilonba a Col tempóval egy "sötét, zárt, fekete doboz" költözik, amelyben - kérdéseket és válaszokat generálva - csak a kivetített arcok világítanak.
