Forradalmi "kulcsszobrot" kapott Prága

Képző

(MTI) - A művet a Revoluce (Forradalom) szó alkotja, a betűk egymásra vannak rakva, miközben a legnagyobb "R" láthatóan rátelepül az alatta lévő többi betűre. Minden betűnek üzenete van. Az "R" betű az egykori kommunista pártlap, a Rudé právo kezdőbetűjére emlékeztet. Az "E" betűt az egykori szocialista toalettpapírról vette át a művész. A "V" betű az utóbbi évek vattacsomagjának a fedőlapjáról vált közismertté, míg a legalsó "E" úgy néz ki, mint a rendszerváltás idején összegyűrt és eldobott vörös könyvecskék, a pártigazolványok.

   
"A szobor azt szeretné jelképezni, hogyan falja fel a forradalom a saját gyermekeit" - jelentette ki Jirí David. Szerinte a műalkotásban az emberi fejlődés is benne van, hiszen ha megrozsdásodik, és leesik a felső "R" betű a "Revoluce"-ből, akkor "evoluce", tehát "fejlődés" lesz belőle.
    
A műalkotás egy másik üzenete, hogy semmi sem végleges, még a mai politika vagy politikai rendszer sem. "Rengeteg dolog múlékony, bizonytalan, ingatag. A permanens forradalom bennünk lakozik. A demokráciában is eljön az idő, amikor azt mondjuk, hogy változásra van szükség, és hogy a szabadság nem tartós, nem adott egyszer és mindenkorra" - fejtette ki David.
   
A művész számol azzal, hogy az ő alkotásán is "meglátszik majd az idő foga", és az emberek is "rányomják bélyegüket": esetleg egy-két kulcs eltűnik, valaki bemázolja vagy megmássza, és akár tetszik, akár nem, "idővel be fog rozsdásodni".
   

A mű azonnal bekerült a cseh rekordok könyvébe is. Olyan szobor ugyanis, amelynek létrehozásához 85741 kulcs kellett volna, még nem született az országban. Összeállítása több embernek majdnem egy hetet vett igénybe. Jirí David olmützi műhelyében készült, és az őszi hónapokig lesz látható Prága központjában. Azután vándorútra kel, Brünnben, Olmützben majd más városokban is felállítják.

   
Az 53 éves Jirí David a legnevesebb kortárs cseh szobrászok egyike. Művészete külföldön is ismert.