Forró Bali hűs Mentában

Képző


konkolythegeebali_(1).jpg
Konkoly-Thege György Balin készült fotói
Budai Kis Pipának hívták az 1920-as években, ötventől Paksi Halászcsárdának, a Paksi Halászati Szövetkezet üzemeltette. Sokan hálásak nekik, amiért nem engedtek elhalni egy igazi budai hagyományt, a krumplibálét. Ez 1838-ból ered, amikor a pest-budai árvíz kimosta a földből a krumplitermést, a télre elraktározott készletek meg hamar elfogytak. Karácsonykor a korgó gyomrú környékbelieknek az étterem túloldalán lakó ferences szerzetesek osztották ingyen a főtt krumplit. Ezt a szokást vették át később a környékbeli vendéglősök: karácsony másnapján ők is jóllakatták főtt krumplival a környék szegényebb lakóit.
 
Ahogy a Budai Polgár című helyi lap szerzője, P. Vendelin írta: "2000 körül a dunai romantikára a Margit körúton már nem volt igazi igény, és a nyugatnémet turisták, a szocialista vendéglátás liblingjei is kezdtek kijózanodni a halászlémámorból." Így az ide szokásból betérők már érezték: vagy profilt vált a ház, vagy lebontják.
 
Szerencsére az előbbi történt: Pápai Pici csapatával egészen újfajta helyet tervezett a Margit körút 14-be. Tavaly december 28-án - több száz négyzetméteren, étteremmel, fedett és nyitott teraszokkal, felújított pincével - megnyitott a Menta Terasz, hogy ne egyszerű vendéglőként, hanem moziként, galériaként, színházként és klubként lépjen a patinás Paksi nyomdokaiba. 
 
Nyolcvan férőhelyes vetítőtermükben - a pincében - kétfajta klubot szerveznek: az egyikre filmszemlés rövidfilmek alkotóit hívják meg alkotásaikkal együtt, a másikon híres rendezőkkel beszélgetnek. Vendégük volt már például Jancsó Miklós, az Ópium készítőjét, Szász Jánost és a Before dawn-t forgató Kenyeres Bálintot március 21-ére várják, az első nagyjátékfilmjével szemledíjat nyert Bogdán Árpádot pedig március 14-re. Nem véletlen kérték kölcsön épp április 4-re a Balázs Béla Stúdiótól az Agitátorok című film dvd-kiadását. Magyar Dezső betiltott alkotása teli van az 1968-as Prágai Tavaszra való utalásokkal, amiért a rendezőt annak idején idehaza annyira ellehetetlenítették, hogy kénytelen volt emigrálni. A mentások meghívták a főszerepet játszó Hobót.
 

Követhetetlenül darálja az elkövetkezendő hetek programjait a Terasz sajtósa, Bölöni Kata. Munkatársaikkal őrületes tempóban igyekeznek közönséget szervezni a helynek. Igazából mindenkit megszólítanak, akit lehet: fotográfusokat szakmai beszélgetésekre hívnak, amelyeket a Fiatal Fotóművészek Szövetsége rendez majd helyettük. Ők befogadnak. Ahogy helyet adnának építészek szakmai vitáinak is, erre az építészeket, urbanistákat és városfejlesztőket tömörítő Urbanissimus Egyesülettel készülnek szövetkezni. Heti könyvklubjuk meghívottjait előreláthatólag három kiadó: a Helikon, a Geopen és a Partvonal szervezi majd. Itt könyvbemutatókra, sajtótájékoztatókra, felolvasásokra, beszélgetésekre gondoltak.

 
Ha mindez nem lenne elég: kitalálták mentások, ők lesznek a kerület első kabaré-varietéje. A stand up comedy-estekhez felkérték - többek között - a Dumaszínházból ismert Bödőcs Tibort, valamint Szőke Andrást és Badár Sándort, a TÁP Színház társulatát és a Panda Varietét. Az már biztos, hogy március 27-én az Élő Színház lép fel náluk, akik Shakespeare-szonetteket blues stílusban adnak elő. Ígéretük szerint később japán teadélután-paródiával jelentkeznek.
 
 
A Menta Terasz legfrissebb programja csütörtök esti: az emeleti teraszon kiállított, Baliról készült fotóit most album formájában mutatja be a magát utazó fotósnak nevező Konkoly-Thege György. Az Európát, Afrikát, Dél-Amerikát és Ázsiát keresztbe-kasul bejárt fotográfus 2001 óta készül ennek a könyvnek a kiadására. Úgy néz ki, a Hanga Kiadóval sikerül most beindítaniuk a Fotó Szubjektív című sorozatot. Ennek első darabja lesz az egyharmad Magyarország nagyságú indonéz szigetről szóló kötet. A könyv szövegét író Bézi Lászlóval együtt Konkoly-Thege felvillant néhány jelenetet a Föld legnagyobb iszlám országának magányosan és sajátosan hindu vallású szigetéről. Bali templomi szertartásairól, a hagyományos halottégetésről, kakasviadalokról, rituális táncokról, piacokról, rizsteraszokról, parasztokról, művészekről. A bemutató ma este hétkor kezdődik.