Egyrészt történeti nézőpontból vizsgálja a fotográfia mint médium művészeti alkalmazását: a hatvanas években formálódó konceptualizmus fotóhasználatától a jelenünkben egyre nagyobb számban előforduló táblakép formátumú fotografikus képekig ível az előadás gondolatmenete. E tekintetben az egyik lényeges kérdés, hogy a konceptuális művészet (például Szombathy Bálint, Maurer Dóra, Hajas Tibor, Csiky Tibor munkái) által felvetett kérdések, illetve az akkor a hagyományostól eltérő művészeti elgondolások megformálásához alkalmazott fekete-fehér fotósorozatok, mi módon járultak hozzá a nagyméretű, színes, táblaképként megjelenő ún. képzőművészeti fotográfiák létrejöttéhez. Egy másik érdekes kérdés, hogy a táblakép hagyománnyal folytonosságot teremtő fotográfiák milyen jelentésbeli többlettel bírnak?
E kérdések felvázoláshoz és megválaszolásához az elmúlt 50 év azon alkotói gyakorlataiból, illetve fotó alapú produktumaiból válogat Perenyei Mónika, melyekben tetten érhető, sőt, meghatározó a fotográfia mediális sajátosságainak felvetése, illetve a fotográfia e tulajdonságainak a láttatása (James Casebere, Thomas Struth, Ősz Gábor, Szabó Dezső munkái). Olyan életművek és művek megmutatása a célja, melyekben a fotografikus kép létrehozása nem merül ki egy téma "levadászásában", egy "fotogén" jelenség, illetve történés "megörökítésében", hanem sokkal inkább a fotográfia, illetve a fotografikus kép specifikumainak és működésének analízisére helyeződik a hangsúly. Vagyis azt nézik meg, hogy a fotográfiát médiumtudatos módon alkalmazó alkotói gyakorlatból miképpen jöhetnek létre a világunk meghatározó látásmódját elemző, felismerő, illetve azt kritikával illető művek. Olyan fotográfiák, melyek nem pusztán esztétikai értékkel, hanem a látásmódra, és ezen keresztül a világunkra reflektáló jelentésréteggel is bírnak.
