Fotókkal göngyölik fel a múltat

 
(MTI) - A híres vagy kevéssé ismert, ma is Székesfehérváron lakó vagy az adott időszakban a koronázó városban élt családok ünnepeit, hétköznapjait megörökítő felvételeket az év végéig várja a múzeum. A fotókat lemásolják, digitalizálják, az eredeti képeket pedig - amennyiben azok igényt tartanak rá - visszaadják a tulajdonosoknak.
    
Az egykori felvételeken keresztül a privát történelem látványosan kapcsolódik majd össze a város történetével, s árnyalja, kiegészíti a hely- illetve az egyetemes történelemmel kapcsolatos ismereteket - fogalmazta meg a tárlat célját Szűcs Erzsébet, a Városi Képtár-Deák Gyűjtemény igazgatója. 
    
A leletmentésnek szánt gyűjtőkampány március első felében történt meghirdetése óta már gyűlnek a múzeumban a korabeli fotográfiák. Egy gyűjtő a napokban 160 darabból álló kollekcióját bocsátotta másolás céljából az intézmény rendelkezésére, s többen keresték fel a családi fotóalbumokban féltve őrzött képekkel a múzeumot.
    
A Városi Képtár - Deák Gyűjtemény munkatársai és önkéntesei annak érdekében, hogy minél szélesebb körből sikerüljön összegyűjteni a kiállítás anyagát, megkeresték a város nyugdíjasklubjait, s kérték az idős emberek támogatását.
   
A beérkezett fotók egy részét egyébként már a kiállítás megnyitása előtt megismerhetik az érdeklődők, azokat ugyanis felteszik majd a múzeum honlapjára.