A művek Olaszországban és a Távol-Keleten született helyzetjelentések, vietnámi-thaiföldi selymekre, malajziai szőttesekre íródott mesék. Babos Zsili Bertalant a szürrealista automatizmus módszere vezérli, és felszabadult ösztönösséggel, gyermeki ártatlansággal és minden problémázgatás nélkül teszi a színre színt, forgatja festés közben kedvére a vásznat addig, míg a káoszból végül előbukkan a mű. Több stílus sajátosságait gyúrja össze egy teljesen egyéni, szabályoktól mentes egésszé.
Babos Zsili Bertalan munkái első ránézésre maga a totális színorgia, ahol a tobzódó ecsetkezeléssel létrehozott maszatolt faktúrákból előbukkanó tárgyrészletek legkevésbé sem utalnak valamiféle magasztos témára: vicces kis csontvázak, a nyolcvanas években felnövő generációjának oly ismerős gyerekjátékok, kisautók, szemek, gyermekrajzokhoz hasonlatos figurák önfeledt kavalkádja bukkan fel.
Ha a néző közelebb megy a képhez, rájön, hogy Zsili játszik és a nézőt is játszani hívja. Ködként gomolygó kompozícióba, a csorgó festékbe képesek vagyunk belelátni mindenféle alakzatot és élvezettel fedezzük fel a megbúvó formai játékokat illetve azok jelentéslehetőségeit. Tehát alkotunk, és a művész hagyja - sőt ez a célja... De a játék után, amikor két lépést hátrálunk és tekintetünk ismét az egész festményt befogja, azt is észre kell vennünk, hogy a gyermekrajzok naivságából, tisztaságából és felszabadultságából táplálkozó művek határozott kritikai hangot ütnek meg és átgondolt kompozíciós megoldások alapján épülnek fel.
