A Nessim Galéria másodszor mutatja be Drégely Imre multiimage fotóit. Először két éve láthattuk a sorozatot, most ezt a logikát folytató, újabb felvételekből készült kiállítás. A téma egy tárgy - élő vagy élettelen - megsokszorozott, elforgatott ismétlődése, amiből a sok kép együttes hatására, az ismétlődések alól vagy mögül egy második, sokkal tágabb olvasat nyílik meg. Képes regény, melynek lapjai egyetlen közös képen sorolódnak. Mint amikor Esterházy Péter egy papírlapra írta Ottlik nagyregényét, sorokat a sorokra, hogy a mű súlya az írásjelek nyomásában, összeolvashatatlanságában is megjelenjen.
De Drégely számára a fotográfia új lehetőséget nyitott: az azonos felületen ismétlődő képszekvenciák op-art hatású összefoglaló képpé egyesülnek, ami önmagán túlra mutat, részek mögött az egészre és azon túl a még egészebbre.
A káoszelmélet kedvenc fogalma, a fraktál önhasonló alakzatok sora, amelyikben felismerhető az ismétlődés. A kisebb rész felnagyítva ugyanolyan struktúrát mutat, mint az egész. Az ismétlődés egy matematikai formulával leírható. Drégely fotóin látszólag fraktálok láthatók, de hiába keressük a formulát, folyton elveszünk a részletekben. A rendezettség csak látszólagos, ennél sokkal fontosabb a széttöredezett kép, a darabokra hullott egész, aminek egységeiben ugyan benne van minden, mégsem használható képként, mert részint kevesebb, részint több. Kevesebb, mert az alapegységet képként nehéz azonosítani, témája, élessége, fényei vannak, de kompozíciója, oka és okozata nincs. És több, mert az egyes képelemnél mindig sokkal többet jelent a kép-egész, a méhek rendjéből az őket regulázó méhész alakja rajzolódik ki, a portréból az ismeretlenség, a hálóba futtatott góllabdából a káosz. És mégis, ez a rendezett kuszaság pont olyan, mint egy eleven szerv, a távhőcsövekből egy város formálódik, a labdákból az ember belső szerveinek titokzatos közege. Az esetleges kép ismétlődéses sorozata valami sokkal mélyebben fekvő, láthatatlan, fotózhatatlan valóság búvóhelye.
