Francia mesterrajzok a Szépművészetiben

Képző

(MTI) - A május 12-ig látható tárlaton a párizsi Louvre legszebb francia rajzait, 55 alkotó több mint 80 remekművét tekinthetik meg az érdeklődők.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a megnyitón hangsúlyozta: a Louvre kincsein keresztül a magyar közönség is részese lehet annak az élménynek, amelyet a szépség vonalai adnak. Közlése szerint a mesterművek bemutatása alkalom arra is, a 2008-as esztendőt mint a kultúrák közötti párbeszéd évét köszöntsük. Ha a francia-magyar kulturális kapcsolatokat tekintjük, emlékezni kell arra a költőre is, aki ezt mindig szem előtt tartotta - utalt a házelnök Ady Endrére és Az Értől az Óceánig című versre.
 
René Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete arról szólt: a kiállítás olyan különleges válogatás, amelyet együtt említhetünk A Mediciek fénykora című, szintén a Szépművészeti Múzeumban látható tárlattal. A két kiállítás jól mutatja, milyen cserekapcsolatok alakultak ki az Európai Unión belül, az európai országok között.
 
Jean-Francois Méjanést, a tárlat francia kurátora elmondta: kiindulópontjuk az volt, hogyan lehetne megmutatni a látogatóknak, milyen francia munkák születtek a XVII. és a XVIII. században. Czére Andrea kurátor, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy a budapesti múzeum életében ez az első kiállításcsere egy francia múzeummal. A Szépművészeti Múzeum ősszel németalföldi rajzokat állít ki a Louvre-ban.
 
A szépség vonalai című kiállítás első része a lotaringiai iskola francia manierista alkotóit, majd Nicolas Poussin és Claude Lorrain alkotásait mutatja be. A következő szakasz a barokktól a görögös klasszikus stílusig terjedő irányzatokról ad képet, ezt pedig a Párizstól Versailles-ig: a nagy dekorációk című rész követi. A továbbiakban városi és vidéki életképek, tájrajzok láthatók, a művek sora Gabriel Francois Doyen és Jacques-Louis David, a neobarokk, illetve a neoklasszicizmus képviselőjének alkotásaival zárul.