Völgyi Miklós gyűjtőként tulajdonképpen ?mindenevő?. Több mint ezer műtárgyat számláló kollekciójában a XX. század második felének klasszikusaitól kezdve a középgeneráció mesterein keresztül a legfiatalabb, ígéretes alkotók művei is helyet kaptak. A Völgyi?Skonda-gyűjtemény annyiban tekinthető hagyományos szemléletű kollekciónak, hogy elsősorban festmények, grafikai jellegű művek, ritkábban pedig szobrok, tehát a tradicionális műfajokban kivitelezett alkotások találhatóak meg benne. Ily módon a kétségtelenül klasszikus modernizmus művészeti gyökereiből táplálkozik. Ennek ellenére a gyűjtemény szerkezetének irányai állandóan alakulnak, változnak, minden esetben követve a gyűjtői preferencia éppen aktuális és mindenképpen szubjektív vágányait (ennek egyik markáns példája, hogy a házaspár az elmúlt években tudatosan vásárolt a női létezés tematikáját feldolgozó művésznőktől). Bár már korábban is megfigyelhető volt, hogy a kollekció laza tematikus egységek köré szerveződött, azonban a magyarországi fürdőéletre reflektáló gyűjteményi egység egy valóban zárt műcsoportot alkot.
A magyarországi gazdag és színes fürdőélet nem új keletű inspirációs forrása a művészeknek. A XX. századi irodalom és képzőművészet számtalanszor dolgozza fel a témát, ezt az ambivalens, egyszerre szakrális és profán, egyszerre emelkedett és szimbolikus utalásokban gazdag, máskor a ?jó erkölcs? határait feszegető világot (elég emlékezetünkbe idézni az író és fürdőorvos Csáth Géza kalandjait). Völgyi Miklós és Skonda Mária tudatosan szerették volna gyűjteményüket tematikailag meghatározott irányban továbbépíteni.
A tematikus fürdőgyűjtemény első és ötletadó darabja Breznay Pál egyik vászna volt. Breznay Párizsban élő festőként szinte hazajár a Lukácsba, ami ?meghatározó Budapest-élményei? közé tartozik. A kiállításon bemutatkozó huszonöt alkotó mind más- és másképpen dolgozta fel a témát, a fürdőélet legkülönbözőbb aspektusait és jellegzetességeit kiemelve. Nem hiányzik a nosztalgikus hangulat megidézése (Kósa János), az elmélyült, pszichologizáló fürdőélmény (Fehér László), a szatirikus és társadalomkritikus attitűd (Galambos Tamás), a fürdőkhöz elengedhetetlenül hozzátartozó erotika (Nagy Kriszta) és pajzán kacérság (Kiss Márta) vagy épp a gőzpárás misztikum (Tamási Claudia).
