Képről képre egyre egyértelműbb egy alak kiválása az arctalan tömegből. Végigkövethetjük a szereplő útját, miközben egy hatásos film gyors vágástechnikájának köszönhetően egyszerre tudjuk felülnézetből és premier plánból figyelni az alak vergődését, így egyszerre a kényelmes kívülálló szemszögéből és a nyugtalanító konfrontálódás pozíciójából lehetünk a történet résztvevői. Akadémiai stúdiumokra emlékeztető precizitással jellemezhető ceruzarajzok, könnyed széntechnika, valamint a fekete tus használata teszi változatossá a grafikákat, olyannyira, hogy egészen különbözőek is lehetnek az egyes képek, ami mintegy a nézőt a narrativitás fokozott figyelembe vételére készteti. A fekete-fehér jelleg és a technikai perfekcióra való törekvés fotószerű hatást kelt, leginkább az az érzésünk alakulhat ki, hogy fénykép alapján, vagy mesterséges eljárással jöttek létre a képek. Futaki Attila viszont gyakorlatilag a művek minden részletét "tiszta" módszerrel, fejből vagy látvány után rajzolta, gondos koncepcionális tervezés után, sok vázlat elkészítésével hozza létre végleges, kiforrott kompozícióit. Hidegen technicista, fényképszerűen aprólékos ceruzahasználat jellemző a nagyvárosi környezetet bemutató képekre. Indokoltnak tűnik a távolságtartó magatartás, hiszen a monumentális, lepusztult épületek, magas kerítések és a fenyegető hangszórók egy orwelli képzeteknek megfelelő totalitárius diktatúra mindenki által felismerhető képi elemei. A helyszín valójában mégis a foghíjtelkekkel szabdalt budapesti belváros ismerős mikrovilága, megszokott épületeinket növeszti a művész - szinte Piranesihez hasonlóan - nyomasztó, apokaliptikus környezetté. Nem okozhat így különösebb nehézséget a közelmúlt magyar grafikai teljesítmények kontextusában való elhelyezés, Orosz István és Takáts Márton bravúros, Piranesi és Escher művészetén alapuló "budapest parafrázisaira" való utalással, tágabb összefüggésben pedig a magyar figuratív festészetnek nem annyira a 60-as, 70-es évek pop-art és hiperrealizmus által meghatározott tradíciójához, inkább Csernus Tibor 90-es években festett "caravaggieszk" festményeihez való kötődéssel. A perspektíva azonban nyugtalanítóan túlhangsúlyozott, amit brutálisnak tűnő fekete-fehér fénykezelés szervez konstruktív textúrává. A művész mindig összetartozó képpárokban gondolkodik. Gyakran ismétlik meg a képek így a lényeges motívumokat, párhuzamos kompozicionális megoldásokat létrehozva, máskor a képi ellentétek - sötét-világos, közeli-távoli - emelik ki a narratíva fontos mozzanatait. Eljutunk egy bérház belső körfolyosójára, itt az oldott, szabálytalan tusfoltok a fokozódó zaklatottság képzetét hozzák létre, amelyhez a képpár második darabja a hullámzás érzésével járul hozzá. Minél inkább közeledünk tehát a biztonságot jelentő intim magánéleti szféra felé, annál inkább elkerülhetetlennek tűnik a tragédia." - Részletek Ferencsák Dávid írásából in: Beszélő: 2005/március-április A kiállítás megtekinthető: 2005. április 26. - 29. Megnyitó: 2005. április 26. 19 óra A kiállítást megnyitja: Fehérvári Tamás esztéta Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 13-18 óra között A kiállítás helyszíne: 1054 Budapest, Alkotmány u. 18.
