Galéria - másképp

Nem mindennapi, hogy egy kávézó saját galériát működtet. Miért látott ebben fantáziát, vagy egyszerűbben: hogy került ebbe a pozícióba?

Nagyon egyszerűen. Kiírtak egy pályázatot, hogy lehet kiállításokat szervezni itt, a kávézóban, és én megpályáztam. Akkor még semmi szakmai múltam nem volt, ezért kaptam egy próba-kiállítási lehetőséget, és akkor Fehér Zoltánnak, egy fiatal festőnek a képeit állítottam ki. Ő az ismerősöm volt, akinek nagyon szerettem a képeit, különlegesnek tartottam, és úgy gondoltam, itt a helye. Ő egyáltalán nem illik bele a mai trendbe, az avantgarde irányzatokhoz nyúl vissza és azokból értelmezi újra a mát. Sokan nem szeretik amúgy, de szerintem nagyon is méltó a figyelemre, amit ő csinál. Nagyon jól sikerült az a kiállítás, a média is felfigyelt rá. A megnyitón az egyik legnagyobb harmonikás, Szabó Tamás zenélt. Ez másfél éve volt, a vezetőket meggyőzte, azóta vagyok itt, a kiállítások az én nevem alatt futnak.
Azelőtt is voltak itt ugyan tárlatok, de megnyitó nem kapcsolódott hozzájuk, ezt én kezdtem el. Eleinte ez úgy zajlott, hogy utcáról bejöttek emberek, felrakták a képeiket, ami azért nem egy nagy tett.
Elmondható, hogy én alakítottam ki azt, hogy ez egy galériaként funkcionáljon. Néha eladás is van, de elsősorban nem erre megyünk rá. Ezt intézni is az én feladatom, kivéve akkor, ha éppen nem érek rá. Abban az esetben közvetlenül a művészhez irányítják az érdeklődőket. Mi százalékot sem vonunk le, ez a dolog jellegéből fakad: nonprofit vállalkozás vagyunk.

Vannak akik kimondottan a kiállítások miatt keresik fel a kávézót?

Igen. Nagyon jók e tekintetben a visszajelzések. Többször előfordult már az is, hogy csoportokat hoztak kifejezetten a kiállítás miatt. Van néhány ember, például Korniss Mihály, Jancsó Miklós, Szabó István akik mindig úgy mennek moziba, hogy előtte vagy utána megnézik a kiállításokat. Tehát elmondható, hogy az itteni tárlatoknak valamilyen szinten már híre ment.

Hol hirdetnek? Mint tudjuk, anélkül semmi nem működik?...

Elsősorban a Pesti estben, az Ikonon, ami napi frissítéssel küldi a képzőművészeti híreket az érdeklődőknek, aztán persze a hely jellegéből adódóan a Hová menjünk moziba? plakátoldalán is mindig rajta vagyunk.
A Mozihéten ugyanez okból szintén feltüntetik, mi is van itt, a galériában. A Műértő már egy kissé problematikusabb. Általában örömmel veszik és le is hozzák a programjainkat, csak ott elég bizonytalan a lapzárta időpontja, így hát sokszor elkések a leadással.
A Népszabadságban is jelen vagyunk ettől a legújabb kiállítástól kezdve. Nehéz mindennel együtt foglalkozni. Egyedül viszem ezt az egészet, néha a sok teendő miatt épp a médiára nem jut idő. De voltunk már a 168 órában is, ott a
Jankovics kiállítás kapcsán, az Új magyar építőművészetben Baliga Kornélról írtak, Hegedűs Piroska tárlatáról pedig a legfontosabb helyeken is értekeztek.
Népszabadság, Joy, Kiskegyed, Hölgyvilág... Ha a Balkonban, vagy az Új művészetben nem is írtak még a rendezéseimről, azért van rajtunk tekintet, nem visszhang nélküli, amit csinálok.

A kávézó, mint tér mennyire alkalmas a célul tűzött feladatokra?

Sajnos el kell ismerni, hogy nem túl jó kiállítótér ez. Először is adottak a falak, így semmi játékra nincs lehetőség. Megvannak a kész oszlopok is, azzal tudsz dolgozni.
A legnagyobb hiba mégsem ez, hanem hogy bizonyos dolgokat nem lehet kitenni, a hely jellegéből adódóan. Volt itt például egy szociofotó kiállítás, ahol Hermann Ildikó képeit tettük ki a falakra.
Nos, ezek a képek egy kutyatelepről készültek, amit egy csöves igazgat. E csöves törődik az állatokkal, a gazdáknak csak az a dolga, hogy kaját vigyenek, egyébként a figura ingyen őrzi az ebeket. Jó fotók voltak, de mikor elhelyeztük őket a falakon, rá kellett döbbennünk, hogy hát ezek nem igazán illenek ide. Azért függtek itt egy hónapig, de például én, mint vendég nem örülnék, ha fölöttem egy roncstelep díszelegne, beteg állatokkal. De az viszont a hely pozitívuma, hogy együtt tud működni a mozival. Nagyon szerencsés konfúziókra alkalmas a tér pusztán azért, hogy a Puskin mozi keretében működik.
Eddig két olyan kiállítás volt, ami a mozihoz kapcsolódott. Jankovics Marcellnak az Ének a csodaszarvasról és Az Ember tragédiája.
Nehéz meghatározni, hogy miket állított ki: tulajdonképpen a rajzfilmek háttereit, fázisrajzait. Épp a premier idejére esett ez a fajta bemutatkozás, ami mindenképpen nagy figyelmet kapott. Volt egy Korosawa kiállítás is, de azt nem én szerveztem, hanem Kósa Bálint. Ő Kósa András filmrendező fia, aki a japán-magyar baráti társaságban dolgozik, és mikor kint volt Japánban, akkor szerezte meg a művész fotóit, festményeit.
Korosawaról tudni kell azt, hogy nem tartja magát festőnek, igazából karakterportrékat fest, amik a film majdani szereplőihez fognak kapcsolódni, plusz háttereket, és eseményrajzokat, díszlet és eseményterveket. Ez egy elég nagy esemény volt, ráadásul egy olyan vándorkiállítás egyik állomása, amely ezelőtt csak Japánban, New Yorban és Párizsban volt látható. Máshol nincs ilyen lehetőség, hogy az aktuális filmekhez szállítsanak képeket, ezért szeretnénk itt, a Puskinban ezt a vonalat erősíteni.

Az adott hellyel vannak-e még problémák?

Talán a világítással. Rossz itt a fény. Tudni kell azt, hogy a lámpákat a Tököli börtönben vették, rabok készítették őket. Valószínűleg nem minden elítélt volt előtte lámpakészítő, ezért nem nagyon értenek a szakmához. Lecsavarod a lámpákat, már ez sem könnyű feladat, de a visszacsavarás egyszerűen lehetetlen.
Általában rosszak is, nem égnek bennük a körték. És külön rossz az - de ez még a kávézó mivoltból fakad - hogy át kell nézned a beszélgetők feje felett. Csókolóznak, társalognak - semmiképp sem kellemes a szférájukba belehajolni.
Épp emiatt a képek magasabbra kerültek, így viszont alig lehet látni belőlük valamit. A másik kellemetlen tényező csak minket, rendezőket érint. Mivel a kávézó éjfélig tart nyitva, attól tehetjük fel a képeket. Legjobb esetben négykor végzünk, de általában inkább hatig húzódik a dolog. Szögelni kell, rögzíteni, üvegezni, drótozni - sok időt vesz igénybe. Másnap hétkor pedig megnyitó. Ez akkor pozitív, ha van időm kialudni magam, például ilyenkor, nyáron, de ha úgy jön ki a lépés, hogy nekem másnap az egyetemen nyolckor órám van - nos akkor már kellemetlenebb.
A másik zavaró tényezővel is nehéz mit kezdeni. A kévézó még régebben beruházott képtartó rudakra, viszont ezek a legolcsóbbak voltak, egy-két helyre nem is kerültek, és ahová meg mégis, azok is kezdenek mostanra tönkremenni. Egy kilósnál nehezebb képeket egyáltalán nem bírják el, múltkor például az egész leszakadt. Szereltük egész éjszaka.
Viszont a hely nagy pozitívuma is a kávézójellegből ered. Minden Múzeumnak és galériának ki kell alakítani egy koncepciót, ami szerint működnek. Nem arra gondolok, hogy klasszikusokkal vagy kortársakkal foglalkoznak, mert azt nyilván első perctől tudják, hanem valamilyen adott dologban mozognak. Itt teljes a szabadság, nem vagyok rákényszerítve semmire, havonta változtatok a programon. Voltak itt festmények, divatfotók, tervrajzok - bármi belefér. Saját szubjektív véleményem, ízlésem dönti el, mi lesz a következő kiállítás témája.

És kikben lát fantáziát? Kik állíthatnak itt ki?

Arra mentem rá, hogy a kezdőknek első vagy második kiállításhoz terepet biztosítsak. Akik még nem állíthatnak ki galériában, vagy legfeljebb csoportosan, múzeumban pedig végképp nincs helyük azoknak bemutatkozási lehetőséget adjak. Ez nagyon jó terep. Éjfélig nyitva vagyunk, a törzsközönség értelmiségiekből illetve félértelmiségiekből áll, felfigyelnek a kiállítóra. Ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy ha a művésznek máshol van kiállítása elmennek rá, de a név a tudatukban marad. Ez nagyon fontos. A kávézó sajnos még nem alakított ki saját stílust, ez többeket távol tart, de így is telt ház van általában. Azok maradnak távol, akik szeretik, ha egy kávézónak saját dizájnja van, de talán ez is változik a közeljövőben.

Legutóbbi kiállító művésze, Köbli-Walter Éva hogy került a képbe? Sosem hallottam még eddig róla...

Ő - mint ahogy a tárlat címe is mutatja (Köbli-Walter Éva: New York in my heart című kiállításának plakátja.) - New Yorkban él. Megkeresett az unokatestvére, hogy Éva már évek óta fotózik, de még nem volt lehetősége közönség előtt bemutatkozni.
Sok ember megkeres ilyen ügyben, ilyenkor mindig kérek portfoliót, ez alapján döntök. Évától a tematika miatt féltem egy kissé. New York - főként a tavalyi események miatt elcsépelt témának tűnt. Éva képein mégis találtam - a hagyományos technika mellet - valami újat, megdöbbentőt, érdekeset. Nem voltak kommerszek és lejártak a képek. Láttam benne perspektívát. Le e-mail-eztük a fontosabb teendőket, ő meg a vernisszázsra idelátogatott. Úgy érzem, jó választás volt meghívni és kiállítani őt.

További tervek?

Szeptemberben az Iparművészeti Főiskola végzőseinek lesz egy tipográfiai kiállítása, októberben pedig Barabássy Somogy Örs tárlata tekinthető meg. Ő egy fiatal festő, érdekes képzőművészeti koncepcióval.
Van egy Soó György nevű festő, ő teremtette meg a techo-art-deco irányzatot, és ha muszáj kategorizálni Örs képeit is ide sorolnám. Modernség, minimalizmus, fiktív feliratokkal.

Hogy fér meg ez a sok munka a tanulmányai mellett?

Meg kell tanulni az időt jól beosztani. Mindig is érdekelt a művészet, az ELTE-re járok magyar-esztétika szakra. Ez utóbbi szakon a legújabb irányzatok felől megközelítve tanuljuk a művészettörténetet. A mai művészetre nem lehet ráhúzni a régi kategóriákat, elég, ha csak a szép fogalmára utalok. Hozzám mindig is a képzőművészet és divat állt a legközelebb.
Emellett tervezek ruhákat is, de nem mentem az Iparművészeti Főiskolára. Nagy vágyam az, hogy összeállok két vagy három képzős barátnőmmel, és csinálunk együtt egy boltot. Az estélyi ruhák és a fehérneműk érdekelnek. Ez utóbbival az a gond, hogy speciális gép kell hozzá, és speciális technika. Nehéz megtalálni a megfelelő varrónőt ehhez, nem is akadtam eddig senkire. Van egy barátnőm, aki Unyban lakik, ő szokta megvarrni az általam tervezett ruhákat. Sajnos erre csak nyáron van időm. Leviszek hozzá terveket, leülünk, szabunk, varrunk. Inkább elméleti ember vagyok, az összefüggések és a történeti megközelítések érdekelnek. Viszont a gyakorlatot sem zárom ki az életemből, a kiállítás-szervezés is ezért vonz, mint az elmélet és a gyakorlat szép összekötése. Elméletileg közelítem meg a különböző műalkotásokat, de ugyanakkor azáltal, hogy megrendezem őket egy térben, az egész gyakorlattá válik.