Gázolj hét köbméter bankjegyben!

Képző

A képzőművész az építészek segítségével felépítette egy Blaha környéki 38 négyzetméteres, új építésű lakás félkész falait a Vajda Lajos Stúdió Pinceműhelyébe. Egy olyan alaprajzot, amelyet százszámra vonalzóznak ma az építészek, hogy kielégítsék a tömegtermelés igényét a lakásépítkezés terén is.
 
 
Mindehhez nem mindennapi építőanyagot választottak. "Városi ember számára nem téglából épül a lakás, hanem a banknak fizetendő részletből" - ez az augusztus 2-ig látogatható kiállítás mottója. A jegybank évente 70-100 tonna elhasználódott, megrongálódott bankjegyet von ki a forgalomból, és semmisít meg. Az eljárás során tömör, téglaalakú brikettek készülnek. Mivel ezek a brikettek a barnaszénéhez hasonló fűtőértékkel rendelkeznek, megfelelő feltételek esetén vegyes tüzelésű kazánnal elégethetőek. A bankjegybrikett nem minősül hulladéknak, hanem a bankjegy-megsemmisítési technológiából kikerülő mellékterméknek.
 
"Először a Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpontjában kaptam ajándékba egy ilyen brikettet, amit ki is állítottam négy hónapja egy másik, pénzzel foglalkozó kiállításomon" - meséli Lénárd Anna. "Azonnal tudtam, hogy ebből szeretnék egyszer rengeteget látni egy kiállítótérben. Elég hosszú szervezési folyamat volt, amíg végül a teherautó lezúdított 3 és fél tonna pénztörmeléket a Vajda elé, és elkezdhettük felépíteni az installációt, de megérte. Sokkal erősebb lett a munka, mint amire számítottam, ami főleg a különleges kiállítótérnek köszönhető".
 
A Vajda Lajos Stúdió Pinceműhely egy XVII. századi volt magtár, terméskőfalakkal, gyönyörű boltívekkel. Két építészeti tér épül egymásba. Egy törökkorabeli, 140 négyzetméteres pince, amely jómódú szerb kereskedő tulajdona volt annak idején, benne egy 21. századi alacsony költségvetésű lakás alaprajza, amelyet két ember számára terveztek, mégis négyszer belefér a pince alapterületébe.