Gerzson Pál festőművész emlékkiállítása

 

(MTI) - Sulyok Miklós művészettörténész, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta, hogy Gerzson Pál hatalmas életművéből válogatott a családdal együtt a művészre jellemző alkotások közül. A kurátor úgy igyekezett megrendezni a tárlatot, hogy egyensúly legyen a művész figurális és nonfiguratív munkái között.Több nagyméretű alkotásával találkozhat a néző, a Fecske című, kilenc festményből álló absztrakt sorozatából - amelyet 1991-ben alkotott - három lesz látható. Motívumai absztraktak ugyan, de a háttérben jól tapintható az ihlető forma, a szigligeti ház előtt cikázó fecskék röpte. Látható lesz önarcképe és több kisebb méretű munka, elsősorban a szigligeti és a balatoni tájat mutató festmények, egy-két akt kubista felfogásban - magyarázta Sulyok Miklós. 
 

Gerzson Pál utolsó kiállítása hetvenhetedik születésnapja alkalmából 2008-ban volt Gödöllőn. 1953-ban diplomázott a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Kmetty János, Domanovszky Endre és Hincz Gyula tanítványaként, utána elvégezte az ELTE geometriai szakát is. Korai korszakában elsősorban a fény és a levegő ábrázolása foglalkoztatta. A hódmezővásárhelyi művésztelepen is sokáig dolgozott és az alföldi táj hatására eltávolodott a valósághű természetábrázolástól, geometrikus formákat alkalmazott. Bár bejárta Európát, eljutott Indiába és Japánba is, igazán Szigligeten érezte magát otthon, 1969 óta kötődött a tájhoz, nyaranta ott dolgozott és hamvait is ott helyezték végső nyugalomra. A Szigligeten töltött idő döntő változást hozott művészetében, alkotásaiban a mindvégig meghatározó szín- és fényproblémákat elvonatkoztatta, és síkkompozíciókká alakította.
 
Gerzson Pál pedagógiai munkássága is kiemelkedő, 1960-tól tanított az Iparművészeti, majd 1974-től 1990-ig a Képzőművészeti Főiskolán. A többszörösen díjazott művész alapító tagja volt a Magyar Művészeti Akadémiának. Gerzson Pál emlékkiállítását - amely május 15-ig tart nyitva - Fekete György belsőépítész professzor, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke nyitja meg.