Giandomenico Tiepolo-tárlat nyílt a Szépművészeti Múzeumban

Képző

(MTI) Az Itáliában 1727-ben született mestert sok-sok évtizeddel, erővel és munkakedvvel ajándékozta meg a sors, amelyből művészi életének egy része apjával, Gianbattista Tiepolóval közösen zajlott, táplálkozott segítségéből - mondta Dávid Ferenc művészettörténész a megnyitón.

Képzettsége technikailag és témaválasztásban egyaránt gyökerezett a rokokó tradícióiban, ám legnagyobb érdeme, hogy megérintették a 18. század végének társadalmi változásai, azok kifejeződnek képein.

A mitológiai hősöket és bibliai alakokat ünnepélyesség nélkül ábrázolta munkáin, amelyek közül a legjelentősebbek a rézkarcai.

Az érdeklődők a mintegy hatvan rézkarc és négy rajz mellett az alkotó nyolc festményét láthatják a tárlaton. A képek közül egyet magángyűjtő bocsátott a múzeum rendelkezésére.

A Giandomenico Tiepolo-rézkarcok a magyar állam által az 1870-es években megvásárolt Esterházy-gyűjtemény darabjai közé tartoztak. Ez a kollekció alapozta meg az Országos Képtár, majd a Szépművészeti Múzeum törzsanyagát.

A rajzok és festmények XX. századi múzeumi kurátorok szerzeményei.

Az érdeklődők láthatják a Via Crucis, a Jézus keresztútja teljes sorozatot, valamint hat lapot a Karakterfejek-sorozatból, valamint a Menekülés Egyiptomba teljes sorozatot.

A kiállításon szereplő művek közül öt képet és egy rézkarcot ez alkalomra restauráltak a múzeum szakemberei.

A megszépített Turbános férfi című rézkarc az 1771-1774. között készült Karakterfejek-sorozat első kötetéből való, egykoron az Esterházy-gyűjtemény kincsei közé tartozott.

A kiállítás jövő február végéig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban.