Giczy János festőművész alkotásai a HAP Galériában

Képző

(...) Nekem a dolgok itt így vannak jelen. Így, a régiek és az újak együtt, néha külön, ismerősségükkel és titokzatosságukkal. A képeim is így kezdtek épülni: néha egymás fölé rakott rétegekkel, egyre ritkábban egyidejű, egylátású módon, mindinkább egész és rész egymás mellé helyezésével (egymás erősítésével). Így léptem ki a megszokott formából, de mégis ahhoz kapcsolódva, reményeim szerint új jelentést kifejezve. (Giczy János, 1996 A Hungaro-Austro Plan Kft. (HAP Kft.) 1989 májusában alakult főként építészeti tervezési feladatok elvégzésére. A nyugat-európai gyakorlattól eltérően valamennyi alap tervezési szakág jelen van a létszámban, így az építészek mellett belsőépítészek, tartószerkezeti-, épületgépészeti és elektromos tervezők valamint építésbonyolító szakemberek képezik az iroda létszámát. Az elmúlt 14 év alatt az iroda tervezett műemléki rekonstrukciókat, irodaházakat, gyógyszertári központot, gyógyszertárakat, ipari épületeket, szuper, és hipermarketeket, bevásárlóközpontot valamint lakóépületeket. A HAP Kft. székhelye az iroda által közösen tervezett és megvalósított tetőtéri iroda-együttes Budapesten, a Margit körúton. A kiállítás helyszíne: Budapest, II. Margit krt. 24. A kiállítás megtekinthető: 2005. július 14. - szeptember 02. Nyitva tartás: hétfő - péntek 14.00 - 19.00 óra között Kép: Pieta Olaj, fa, 40,5x65,5 cm