Glenn Brown, Allan Sekula, Martin Munkácsi tárlat is lesz a Ludwigban idén

Képző


ludwig_keletenahelyzet_kiallitas_sajtoanyag_ludwigmuseum.hu.jpg
 Keleten a helyzet

(MTI) - Mint Kálmán Rita társkurátor elmondta, a Keleten a helyzet című tárlat az elmúlt húsz évben a közép- és kelet-európai régióban készült, a térség társadalmi és politikai átalakulását bemutató videókból válogat. Ennek alapja a Ludwig, a szófiai InerSpace és a berlini transmediale által létrehozott, száz darabos Transitland videóművészeti antológia volt, melynek összeállításában a régió mintegy ötven kiemelkedő kurátora vett részt.

   
A kiállítás látogatói maguk dönthetik el, keleten a helyzet változott-e - szólt a tárlat Remarque-regényre utaló címéről Stepanovic Tijana. A kurátor elmondása szerint a bemutatott videók az elmúlt húsz év, az autokráciából a demokráciába való átmenet társadalmi lélektanával foglalkoznak, elsősorban az emberi dimenziókat, az egyéni és csoportos válaszokat bemutatva.
   
A műfaj története összefügg a rendszerváltással, hiszen a videó 1989 után terjedt el tömegesen a térségben, ennek ellenére nemcsak dokumentálta, hanem elő is mozdította a változásokat - jegyezte meg Stepanovic Tijana.
   
Mint hangsúlyozta, az összesen 6 órányi 21 videót a szélesebb közönség számára is befogadhatóvá akarták tenni, ezért a kiállítás egy belépőjeggyel kétszer is megtekinthető, de a filmek feliratozása, a kihelyezett magyarázatok és a részletes kísérőfüzet is a könnyebb érthetőséget szolgálják.
   
A tárlat anyagából Stepanovic Tijana kiemelte az orosz Sto Gyelaty és a lengyel Artur Zmijewski alkotásait, melyek a változások keltette társadalmi indulatokat mutatják be különböző formában. A nemzeti identitás és sztereotípiák kérdését boncolgatja többek között Milica Tomic vagy KissPál Szabolcs, míg a múlt feldolgozásának nehézségeivel szembesít az albán Anri Sala videója.
   
A Ludwig tavalyi eredményeiről és ez évi terveiről Bencsik Barnabás számolt be. Az intézmény igazgatójának elmondása szerint 2009-ben új csúcsot felállítva 117 ezer 500 látogatót fogadtak, amelyben nagy szerepe volt a Robert Capa-kiállítás 65 ezer nézőjének.
   
A múlt esztendő új kezdeményezései közül Bencsik Barnabás felidézte a Deák térről induló múzeumbusz elindítását, az állandó kiállítás tapintható változatának elkészültét, valamint felidézte: a Ludwig Amerigo Tot és Csörgő Attila kiállítása is elnyerte az AICA-díjat.
   
Mint az igazgató bejelentette, rendszeres látogatói számára a múzeum új bérleteket vezetett be, ezek megvásárlásával az intézmény valamennyi 2010-es rendezvénye látogatható.
   

glennbrown_burlesque_2008_by_artknowledgenews_com.jpg
 Glenn Brown: Börleszk (2008)

A péntektől megtekinthető Keleten a helyzet után az idei esztendő második tárlata Glenn Brown brit festőművész kiállítása lesz februártól áprilisig. Az utóbbi évek egyik legsikeresebb festői teljesítményét nyújtó művész munkáiban korábbi mesterművek, képi mítoszok felhasználásával a XIX-XX. század a festői hagyományát is feldolgozza - mondta el Bencsik Barnabás.

   
Március közepétől május végéig a Budapesti Tavaszi Fesztivált is megnyitó Powergames - Hatalmi játszmák című kiállításnak ad otthont a Duna-parti múzeum: a tárlat a fiatal dán képzőművészek aktuális társadalmi kérdéseket vizsgáló alkotásaiból válogat.
 
 
A képzelet tudománya című nemzetközi csoportos tárlat magyar és külföldi kortárs képzőművészek munkáin keresztül a hidegháború korának tudományos és technikai kultúráját elemzi április és június között.
   
A 2009-ben megkezdett retrospektív-sorozat idén a hazai középgeneráció egyik legjelentősebb alkotója, Gerber Pál festőművész életmű-kiállításával folytatódik (április-május), majd júliustól augusztusig a világhírű amerikai-lengyel fotó- és videoművész, Allan Sekula Polónia és más mesék című tárlatának ad otthont a múzeum. A szeptember és november között megtekinthető Fényjátékosok című kiállítás kurátorai a magyar Kepes György és a cseh Frank Malina "fényművészek" munkásságát állítják párhuzamba.
   

martinmunkacsi_aktnapernyovel_1935.jpg
 Martin Munkácsi: Akt napernyővel (1935)

A Ludwig legnagyobb érdeklődésre számot tartó idei kiállítása valószínűleg a magyar fotóművészet Capához mérhető jelentőségű alkotója, Martin Munkácsi Think while you shot címmel megrendezett tárlata lesz. A modern divatfotó műfaját megalkotó és sok tekintetben máig meghatározó fotográfus munkáival szeptembertől januárig találkozhat a közönség.

   
A 2010-es tárlatok sorát Megyik János novemberben nyíló életmű-kiállítása zárja.