Gödöllőt bemutató fotókiállítás nyílt Beregszászon

(MTI) - A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Gross Arnoldról elnevezett termében megnyílt tárlaton mintegy száz fénykép ad ízelítőt a Beregszásszal évek óta testvérvárosi kapcsolatokat ápoló Gödöllő történelméből. Kapcsolódási pontot jelent a két város között az is, hogy Gödöllő anyagilag támogatta a beregszászi magyar főiskola épületének rekonstrukcióját.
   

A kiállítást megnyitó beszédében Gémesi György gödöllői polgármester elmondta: mivel 2011-ben Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét, s Gödöllő kiemelt uniós elnökségi helyszín lesz, azt szeretné, hogy ez az esemény közelebb hozza a várost és a határon túli magyar közösségeket. A fotókiállítás is "a magyar nemzetrészek együvé tartozásának érzését" hivatott erősíteni - tette hozzá.
   

Bacskai József beregszászi magyar főkonzul köszöntőjében arra kérte Gödöllő polgármesterét, tegye lehetővé, hogy minél több gödöllői lakos látogasson el Beregszászra, s a kárpátaljai városból is minél többen kereshessék fel Gödöllőt.   
 
Gajdos István, Beregszász polgármestere reményét fejezte ki, hogy a fotókiállítás megnyitásához kapcsolódó találkozója Gémesi Gyöggyel élénkíti a két testvérváros kulturális és gazdasági együttműködését.