Ritka dolog, ha az ember egy tárlattal találkozva legszívesebben titkosügynökké vedlene, csak hogy az éj leple alatt szuperszonikus, miniatürizált fényképezőgépével minden egyes darabot megörökíthessen - a mulandó és oly könnyen elillanó emlékezetet kicselezendő. Bár a kiállítás a Váci Országos Grafikai Műhely 20. születésnapjának apropóján jött létre, összeállításán cseppet sem érezhető semmiféle "nyögvenyelős" összefoglaló célzat. Az itt látható litográfiák és szitanyomatok statikus egymásmellettiségükkel is egy igazi műhely meghitt, dolgos légkörét varázsolják a látogató köré. Beszédében a kiállítást megnyitó P. Szabó Ernő művészettörténész is éppen ezt a családias hangulatot emelte ki: név nélkül ugyan, de a Váci Műhely alkotóinak az ott eltöltött éveikről megfogalmazott gondolataiból olvasott fel párat. Volt, aki a műhely kapcsán a klasszikus grafikai hagyományok megőrzését tartotta fontosnak, egy másik alkotó pedig éppen az ellenkezőjét, az új technikákkal való kísérletezés lehetőségét emelte ki. Egyikük úgy fogalmazott, hogy a műhely zarándokhelyként épül az életébe, míg egy másikuk elmondta: "még érzi az itt ivott kávé illatát is". Ahogy tökéletesen megfér egymás mellett a műhelyt méltató emelkedett hang és az intézményről született oldott hangú szabadvers - "Bumm előre, bumm hátra és kész a litográfia" - , épp úgy működik együtt litográfia és szitanyomat.
A váci grafikai műhely szervezése a '80-as években kezdődött, de az ottani munka leginkább a '90-es évek folyamán vált igazán jelentőssé. A műhely berkein belül az évtizedek során kialakult magas szakmai színvonalról tanúskodtak azok az alkotások, amelyek megjárták a miskolci és győri grafikai biennálét, emellett a Magyar Képzőművészeti Főiskola két nagyszabású, a litográfia, majd a szitanyomat történetének bemutatására rendezett kiállítását is. A váciak műhelyének anyagi forrásairól és a művésztársadalommal kialakított gyümölcsöző kapcsolatairól az 1992-ben alakult Magyar Grafikusművészek Szövetsége és az általa 1993-ban alapított grafikai alapítvány gondoskodik. Az alapítvány tulajdonába került alkotásokból mostanra tetemes gyűjtemény állt össze, amelynek egy részét értékesítik, hogy a befolyó összeget visszaforgatva újabb díjak jöhessenek létre (ilyen például Az Év Grafikája díj), más darabokat pedig időlegesen egy-egy kiállítás keretein belül tesznek közkinccsé. A teljesség igénye nélkül ilyen, valóságos - bennem a már említett "titkosügynök"-vágyakat generáló - kincsnek minősül például Borgó Stick W Dájénu című, fantasztikus megmunkáltságú és színvilágú alkotása, de említhetném Vilhelm Károly Gibraltári temető-litográfiáját is, amely a színek minimalizálásával inkább a formák egyenjogúságát hirdeti. A váci műhely történetének mérföldköveként, a "honnan indultunk" relikviájaként a kiállítás kuriózuma Raszler Károly műve, az országos grafikai műteremben készült első lenyomat, amely 1986 szeptemberében született.
