Goya és a kortárs szegediek

Salamoni döntés született Szeged új művészeti centrumának megünneplésére, lesz nagy érdeklődésre számot tartó "európai klasszikus", Francisco Goya rézkarcai által és ugyanakkor ott lesznek a helyi művészek is, érzékeltetve, hogy a kiállítóhely elsősorban a szegedieké. A képlet mégsem ilyen egyszerű.

Az előzményekről annyit érdemes tudni, hogy a város legnagyobb alapterületű, háromszintes, Horváth Mihály utcai kiállítótermét évekkel ezelőtt bezárták (azóta is buzgón pusztítja az enyészet), s a helyi képzőművészeti élet így reprezentatív kiállítótér nélkül maradt. Hogy a hagyományosan Szegeden rendezett országos áttekintést adó kiállításoknak a város ezekben az években is helyet tudott adni, az az Olasz Kulturális Központnak volt köszönhető.

Ezzel párhuzamosan történt, hogy a Tisza Lajos körút és a Kölcsey utca sarkán épült szecessziós stílusú Reök palota lakásai korszerűtlenségük okán folyamatosan felszámolódtak, s ekkor fogant meg a gondolat, hogy ebben az építészetileg is unikumnak számító épületben kell az új művészeti centrumot kialakítani. A helyi művészek mellett ebben nagy szerepet vállalt a Reök mai igazgatója, Herczeg Tamás is, aki egykor a ház lakója volt.

Mondhatni, az épület felújításával végre visszaállt a Horváth Mihály utcai képtár elvesztése előtti helyzet, de persze ennél sokkal több történt. A rút kiskacsa helyébe szépséges hattyú lépett, hiszen az alacsony, rosszul szellőző és ósdi világítástechnikával rendelkező régi képtár már anno sem igen tudta igényesen ellátni a feladatát, pedig fiatalabb volt, mint utódja.

Merthogy a Reök palota kereken száz éves, 1907-ben építtette magának és családjának Reök Iván vízügyi kultúrmérnök meglepő merészséggel és nyitottsággal, a korabeli új stílus, a szecesszió szellemében. Európában, főleg Párizsban és Brüsszelben persze nem számított már annyira újnak, mint a Dél-Alföldön, ám ez az épület még magyarországi stílustársaitól is erősen különbözött, mert nem a lechneri elveket követte. A benne kialakított lakások a századelőn bizonyára minden nagypolgári igényt kielégítettek, ám az idő múlásával - miközben egy ma már történelminek nevezhető korszakban fel is aprózták őket - elöregedtek. A mai kiállítótér visszatükröz valamit a hajdanvolt nagyvonalúságból, mert a "fölösleges" funkciók megszüntetésével csupán tágas, egymásba nyíló tereket látunk. Azok viszont nemzetközi mércével mérve is a legkorszerűbb technikával lettek felszerelve, elsősorban a világítást illetően, de hasonlóan modern a szellőzést és az állandó páratartalom biztosítását szolgáló rendszer is.

Két emeleten, összesen 785 négyzetméteren mintegy ezer négyzetméternyi kiállítási felület jött így létre.

Az első emeleti teremsorban rendezik a Goya grafikai kiállítást, ami a hely méreteihez igazodva még két alkotóval egészült ki. Papp Katalin kurátor William Blake és Kondor Béla metszeteit, rézkarcait választotta Goya mellé, így a monografikusnak szánt kiállítás tematikus tárlattá változott, s egy közösnek vélt tartalmi-gondolati szál alapján a "Szépség és fájdalom" címet kapta. A kiállításnézőkre vár a feladat, hogy a koncepciót kitapintsák, ám ha nem lelnék, akkor is élmény a három nagy művész lapjainak megtekintése, mert Goyától itt lesz a Caprichos sorozat (melynek talán legközismertebb lapja "Ha az értelem elalszik, előjönnek a szörnyek" című) és Kondortól is harmincegynéhány ritkán látható grafika.

A második emelet a szegedi művészeké, csakhogy nem mindenkié. Ennek a tárlatnak a kurátora, Nátyi Róbert művészettörténész a kortárs szegedi művészetet kívánta bemutatni, mégpedig annak is a progresszív vonulatát. Így tiszteletkör és névsorolvasás helyett egy tudatos koncepcióra épített - miszerint a kortárs művészet a mindenkori progresszióval azonos - válogatást láthatunk, ami minden bizonnyal

elüt az eddigi helyi seregszemlék sztereotípiájától. A válogatás bátorságát jelzi, hogy az elismert tekintélyek mellé - másik végpontként - ez ideig csak alternatív helyeken kiállító alkotókat is meghívott, ami bizonyára megbillenti a megkövesedett helyi értékrendet. Ráadásul szeptember második felében egy performansz rendezését tervezi, ami meg - az egyetemi klubokon kívül - végképp nem szokásos errefelé.

Bár a két kiállítással megnyílik az épület a közönség előtt, a nagy mű még nem teljes. A földszinten többek között működött valaha egy kávéház, de ezt a részt legutoljára egy bank birtokolta, s itt még átmeneti állapotok uralkodnak. Remélhetően nem sokáig, és hamarosan nyit a régi-új kávéház is.

Egyébként nem csak képzőművészet szerepel a ház kulturális tervei között, hanem zene, irodalom és színház is. Nevét is így "választotta": REÖK, azaz Regionális Összművészeti Központ. Számtalan kiaknázható ötletet rejt a ház, míg a fönti termek a "magas" művészet, a pince zugai az underground irányzatok számára tűnnek ideálisnak, s új lehetőségeket teremthet az üvegtetővel befedett belső udvar is.

Még életre sem kelt a REÖK, de az már sejthető, hogy jelentős helyszíne lesz a kortárs művészeti törekvéseknek, nem elfeledkezvén természetesen a helyi érdemekről sem. Év vége felé a nyolcvan éves Kass Jánosnak lesz itt életmű-kiállítása, jövőre pedig El Kazovszkij művei kerülnek sorra. A távolabbi tervekben szerepel a Szegedhez kötődő avantgarde alkotók, például Moholy-Nagy László és Csáky József bemutatása, s egy olyan nagyszabású tárlat is körvonalazódik, ahol Szeged tizenhét testvérvárosa egyszerre mutatná be saját országa művészetét.