Egészen biztos, hogy rendkívül bonyolulttá vált az ábrázolás kérdése a képzőművészetben a pop art és a hiperrealizmus után (nem mintha őszinte művész számára korábban nem lett volna az); ezek az elképzelések ugyanis a közeg megváltozásával egyetemben vetették föl a hogyan tovább (mondhatni: elméleti) kérdését, és nemhogy a válaszadást nem kerülték meg, de a modern vizualitás, a reklám, a plakát, a sajtófotográfia, a film (videó) hatósugarában válaszolták meg. Vállalva akár azt is, hogy az új médiumok a legszubjektívabban emberit idegenítik el az ábrázoltból, teszik általa - mondjuk ? az emberi arcot mechanikus másolattá, ahol a hangsúly a másolatra esik (a reprodukció kultuszának, a tömegtermelésnek is megfelelve). Andy Warhol ? teszem azt ? pontosan a reklám-bálvány sztereotípiáit választotta alaphelyzetnek portréi számára, és jelenítette meg benne ? például Marilyn Monroe-t ? kora sztárhőseként. Mármost egyáltalán nem véletlen, hogy ez a két név idekerült, hiszen Gulyás Gyula portrészobrai között mindkettőt megtaláljuk, ráadásul nem is csupán ábrázolási témaként, de ábrázolási programhordozóként, alkotói programképpen csakúgy. Itt válik egyértelművé ugyanis, hogy Gulyás nem a hagyományos, általában külső megbízásos megörökítés szellemében kíván a kérdéssel foglalkozni, sokkal inkább bele akarja portréiba fogalmazni a szoborportré történeti alakulásának látványos fordulatait, a történetileg szintén minduntalan fölvetődő formai szkepszist (legyen szó akár az expresszionista mintázás kézjegy-hangsúlyairól, vagy ? példánknál maradva ? a pop szándékolt, tehát tudatosan választott közhelyeiről), a pszichologizálás csalóka ábrándjának elvetését. Első pillantásra észre veheti a néző, hogy egészen mások ezek a portrék, mint amilyeneket hagyományosan őriz emlékezetében. Egy részüknél a torzítás már-már karikaturisztikussá válik, ahogyan a festő Scheiber Hugó esetében: úgyszólván a 20-as évek torzító-szimplifikáló, vonalmániás grafikái köszönnek vissza, a hangsúlyozott perspektíva-torzítással egyetemben (lásd: cigaretta a szájban), vagy ahogyan a híres szexbomba, Marilyn Monroe félreismerhetetlen identifikációs jegyei domborodnak-kínálkoznak, máskor bizonyos jellegzetes, a portré alanyához közismerten tapadó tárgyak kerülnek hangsúlyozásra: Márai Sándor klasszikus csokornyakkendője, Marcel Duchamp ominózus pipája (amire mellesleg ezúttal is érvényes Magritte hírhedtté vált mondata: "Ceci n'est pas un pipe", ugyanis itt sem valóságos pipa, hanem ábrázolt!), vagy Fehér László rituális (eredeti!) fejfödője. Fehér László esetében mintha a műgonddal lecirógatott gipsz arra a nett festésmódra utalna, ami az alany sajátja, az installáció történése pedig a Fehér-képek installációs jellegére. Másik részüknél viszont szerfölött jelentős hangsúlyt kap a szobrászi kézjegy: az egymást sebesen követő "agyagpikkelyek" a megformálás frissességére utalnak, alla prima áll elénk a megmintázott fej ? némi ideges sietséget sugallva (noha ? természetesen ? ugyanolyan alaposan kidolgozott, mint az "agyon" simogatottak, csiszoltak, reszeltek), az itt és most váratlanságát, élettempóját. Kiváltképpen szembeötlő ez a pályatárs Harasztyról (Édeske) vagy a művészettörténész Fitz Péterről készített portrékon, ahol a zaklatottságra utalás mintha mégis visszacsempészne valamit a pszichologizálásból. Haraszty esetében viszont egy pop-os gesztus: a rézdrótból forrasztott szemüveg jelzi az elidegenítés szándékát. Példákat a szemüveg karakterizáló szerepére tudunk még fölhozni: mind Weöres Sándor, mind a szeretve tisztelt mester, Vilt Tibor orrán ott trónol napjaik elengedhetetlen kelléke. Gulyás plasztikai munkásságának rendkívül markáns szeletét képezik portréi, hiszen ? utaltunk rá ? a szokványos, többnyire unalmas portrézást képes átfordítani egy szenvedélyes formakeresésbe, anyag- és technikaproblémába, miáltal szoborportréi a saját arcát is egyértelműen megformálják. Olyan alkotót állítanak elénk, aki ? úgy tetszik ? önmagát is kutatja portréalanyai között, hiszen választásai elsődlegesen mégiscsak saját szellemi rendszerére, műveltségi-művészi eszményeire hivatkoznak. Márcsak amiatt is, mivel a megbízatás hitelesen bensőjéből eredeztethető. - Fábián László Életrajzi adatok: 1944. június 3-án született Miskolcon Vilt Tibor szobrászművész fölfedezettje és tanítványa 1985 A IX. Országos Kisplasztika Biennálé díjazottja 1990 Érdemes művész lesz 1973 Utcakő-sorozatát Vilt Tiborral közös kiállításon mutatja be Balatonbogláron 1980-as évek elejétől meghatározó portrészobrászata, erőteljes pop art-os jegyekkel. Számos köztéri megbízatása volt: portrék, konstruktivista kompozíciók. Film: Fitz Péter ? Kálmán János: Az utcakőtől Marlilynig (MTV 1991.)
