A TTT nem pattogó alliteráció, hanem a Kádár-éra nagyon is jól ismert fogalma volt. Hármas felosztásba rendezte a kultúra produktumait, valahová minden belefért a "támogatott-tűrt-tiltott" rendszeren belül. A Spiritusz Galéria egy árnyalatnyi trendlovagló allűrrel újra megidézi a három T-t, de csak egyetlen falnyi diszkriminációt gyárt belőle, azt is csupán egy mobil tárlórendszer reklámozása miatt. A TTT mai változata Tábla Tologató Tárlat címen fut, nevezett táblák a hajdani zöld iskolatáblák módjára tolhatók föl-le, aszerint, hogy melyik tartalmát akarjuk mi, nézők az orrunk elé hozni.
Dávid Attila Norbert klasszikus formákat megbontó ékszerei a szépség fogalmához az aszimmetria, a poláris minőségek, a csomópontok és sűrűsödések dinamikáját társítják, Gaál Gyöngyvér gyűrűje egy egész értékrendszert robbant föl egyetlen gesztussal, ahogyan az ezüstgyűrű berakását fűszálakkal helyettesíti, a még egyetemista Tari Zsófi műgyanta buborékba zárt műanyag figurái a giccsből világnézetet formálnak, Nyikos Andrea a tradicionális ékszertípusokat, anyagokat és formákat dolgozza át maivá.
Sokféle irány, matéria, szépségidea alakítja az ékszer mai fogalmát. Eltűnőben van az "örök darab" típusú közhely, sorra jönnek a papírból, bakelitből, szerves (és persze rothadó) anyagokból készült díszek. A Spiritusz Galéria ékszerkiállítása sem az öröklétre számít, néhány napos nyitvatartás után más tervezők ékszerei kerülnek a táblákra. De az ékszer és a róla való gondolkodás, ami mindig egyfajta kommunikációs csatorna volt, mintha ezzel új terepet nyitna a mai közönség felé.
