Háromdimenziós észt művészet

Képző

Több, mint 60 művész közel 200 munkáját csodálhatjuk meg. Egybegyűjtik a művészek időről, térről, emlékekről készített feljegyzéseit, személyes tapasztalatait, a hely földrajzi és történelmi sajátosságainak definícióját. A kiállító művészek életkortól és tapasztalattól függetlenül kerültek kiválasztásra ? így megismerkedhetünk klasszikusokkal, akik tudásukat az Észt Művészeti Akadémián adják át a fiataloknak (prof. L. Rohlin, prof. K. Mälk, prof. M. Saare stb.), perifériára szorult, makacs művészekkel és önálló útjukat most kezdő fiatalokkal. Művészekkel, akik sajátos idő és emlékképei világfelfogásuk, szociális érzékenységük tisztán elkülönülő és figyelmet érdemlő jelenségek Észtország művészeti életében. A mai iparművészet különböző művészeti ágak határmezsgyéjén táncol, ahol összekeverednek az anyagok, a technikák, a használhatatlanság és a tradicionális használhatóság. Inkább szociális kifejezésformát kereső, a koncepcióra koncentráló, kérdéseket felvető, mint bármikor korábban. A kiállítás fontos célja a látogató provokálása, tiszteletének felkeltése, felbujtása, hogy ún. nem-tradicionális használati tárgyat is képes legyen kézbe venni, hogy a használandó tárgyon keresztül megértse a művész üzenetét vagy álláspontját. Így láthatunk a kiállításon elhagyott játékokból összeállított "simogatások fáját", nosztalgikus hímzett konyharuhákat, amik mintázatai a közelebbi vizsgálatkor nagyon is mainak bizonyulnak, varrasított és tetovált disznó nyers bőrébe kötött könyveket, militáns alakú borostyánkő nyalóka-brossokat, kottaállványokon bemutatott ékszerszimfóniát, életnagyságnál is nagyobb kerámia testjeleket, vagy vasreszelékkel festett műveket. Ezek mellett kiemelt helyet kapnak a tradicionálisabb anyag- és ízlésvilágú, vagy formatervezettebb gondolatok. A hivatásos művészet mellett a MűvészetMalom pincetermében a naív művészek felejthetetlen alkotásaival ismerkedhetünk meg, hogy a figylemet ismét a művészet határai felé irányítsuk. A kiállítás megnyitóján bemutatásra kerül a nemzetközileg is elismert fiatal divattervező, Jaanus Orgussaar kihívó ruháinak, cipőinek és kalapjainak divatperformansza. A kiállítás megnyitóján részt vesz a kiállító művészek egy csoportja is. A kiállító művészek: Käthlin Pahlberg, Rait Prääts, Kai Kiudsoo-Värv, Mare Saare, Eva Käsper-Lennuk, Tiina Sarapu, Kalli Sein, Peeter Rudaš, Jana Nőmm, Kai Koppel, Azsúrkerámia műterem (Urmas Puhkan, Külli Kőiv, Kärt Seppel, Kadri Pärnamets, Aigi Orav, Lauri Kilusk), Leo Rohlin, Reeli Haamer, Katharina Aus, Ingrid Allik, Anne Türn, Lennart Mänd, Rene Haljasmäe, Jaana Päeva, Elin Kard, Helena Hage, Anu Purre, Ulvi Haagensen, Silja Saarepuu, Anneli Tammik, Kaarel Sirel, Julia Maria Pihlak, Katrin Amos, Ülle Kőuts, Leida Ilo, Adolfas Saulys, Mari Relo-Saulys, Anu Paal, Kärt Summatavet, Heigo Jelle, Kaupo Kangur, a Tértextil csoport (Eva-Liisa Kriis, Monika Järg, Liisa Tomasberg, Liisa Kallam), Piret Valk, Krista Leesi, Aune Taamal, Kadi Estland, Signe Kivi, Lylian Meister, Helen Lehismets, Ülle Raadik, Ele Praks, Tiina Puhkan, Kadri Viires, Katrin Pere, Kadi Pajupuu, Elna Kaasik, Monika Järg, Keret Altpere, Annike Laigo, Liisa Tomasberg, Leena Kuutma, Eve Kask, Bruno Lillemets, Jaanus Orgussaar. Outsiders, ArtBrut. A tárlat helyszíne: Szentendre, MűvészetMalom (Bogdányi u.32) Látható: 2003. szeptember 14-ig Megnyitó augusztus 16.-án 18.00 órakor Nyitva minden nap 10.00 - 18.00. Hétfőn ingyenes.