Határokon innen és túl

Ha mennyiségre nem is - pontosan nem számoltam -, de az olykor megmagyarázhatatlanul erős vizuális benyomások tekintetében mindenképp a nyolcvanas években készült alkotások felé billen a mérleg nyelve a Francia Intézet Meglátni című kiállításán. Mintha csak egy darab történelmet hasított volna ki a válogatóbizottság - a művészeti tanácsadó Szoboszlai János - Hoffmann István kortárs gyűjteményéből, a "nézd, miből és nézd, mivé" gesztusával. A "porból lettél, porrá leszel" helyett inkább valamiféle, sokszor önironikus múltidézés tűnik a szemünkbe - a művek ugyanis észrevétlenül váltak saját koruk kendőzetlenül őszinte lenyomataivá. Szikora Tamás Arany doboza például - már a XXI. századból - ütött-kopott, karcos felületével egyszerre kacsint vissza az egyszeri leányra, aki a mesében nem az aranyládikát választja, és idézi elénk a régi, elveszettnek hitt tárgyak, játékok meglelésének nosztalgiáját. Itt-ott olvashatatlan firkák, a nyitott doboz tetején kis lyuk éktelenkedik - egykor talán izgalmasabb, igazabb világokba mutatott utat -, ám a legszebb a rajta csüggő igazi pókháló, amit remélhetőleg senki nem akar majd gondos reflexszel eltávolítani. (Az "igazi" arany ez esetben csak a doboz körüli papír. Valaha mindannyiunk kincsei ilyenek voltak...)

 

A gyerek-felnőtt ellentét, ami olykor önmagába fordul vissza - és egyszercsak mi magunk is gyerekként csodálkozunk rá egy-egy rég nem látott játékra - Kovács Attila Összefüggő visszafordíthatatlanság I. és II. című alkotásaiban már az eleve elrendeltség felé mozdul el. A két kép egymás pontos negatívjaként funkcionál, akárcsak a nem véletlenül egymás mellé helyezett Kiss Tóth Ferenc '88-as Földképe és Trombitás Tamás 2000-ben készült Párnáskép című alkotása: az egyik a nyers föld és agyag felhasználásával készült, míg az utóbbi már az előkelő, párnás irodaajtók steril környezetét idézi meg. Ilyen volt, ilyen lett?... (Az értékítélet itt ismét felveti a nem minden arany, ami fénylik gyakorlatát.)

 

A kiállításon a művek és alkotók közti termékeny dialógus mellett az egy művész munkásságán belüli változás is megjelenik: Klimó Károly nyolcvanas években készült Lángok című képéhez - tőle tisztes távolságban - tavaly született Tűz és tollak című alkotása csatlakozik. A formavilág eszerint változott, a tematika kevéssé - ami ismét könnyen vonatkoztatható a rendszerváltásról szóló diskurzusra is. A kiállítás címe - Meglátni - egyaránt utal a mindenkori gyűjtő különlegest felismerni képes érzékenységére, és arra, hogy talán ideje lenne a kortárs képzőművészetet valódi helyén kezelni.