Helyüket kereső szobrok

Anyagok, technikák és műfajok párbeszéde folyik a galéria két szintjén. A felkért alkotók nem csupán plasztikai műveket hoztak, hanem rajzokat, grafikákat, az alkotó folyamat során készült vázlatokat, a néhány vonalnyi koncepciótól a plasztika önálló párjaként mutatkozó absztrakt festményig. Az anyag tömege, dinamikája a munkaközi fázist rögzítő lapokon vagy - a szoborral párhuzamosan - síkban is megszületett művekben is szembetűnő: látjuk, ahogyan a grafika egy szobor mozdulatával mindjárt a térbe lép, ahogyan a kipróbált anyagminőség majd szoborrá formálódik a felskiccelt kontúrok között.

 

De a főszereplő mégiscsak a plasztika, a kőből, bambuszból, gránitból vagy fából, fémlemezekből formált térbeli mű. Tizenhárom szobrász munkáiból nem szerencsés következtetéseket levonni a kortárs plasztika sajátosságaira nézve, de anyaghasználatban, idézetekben és gondolati háttérben néhány jelenség mindenképpen feltűnik. Elsőként az, hogy a szobrok egyre nagyobb része inkább environment, formai egylényegűségét feladva térkompozícióvá válik. Ilyen Fűkő Béla metafizikai tartalmakból felfelé emelkedő japánkertje vagy Budahelyi Tibornak jó ötlettel a galéria lépcsőfokaira került négyrészes műve, melynek elemei egy-egy antikizáló oszlopszeletből lettek görgőkre szerelt, műszőrmével profanizált ülőkék - formájukat még őrzik, de pop-art bornírtságuk, harsány színeik és a műszőrme múlt és jövő nélküli pragmatizmusa végleg kitörlik a valaha szakrális tartalom nyomait belőlük.

 

A másik feltűnő jegy az anyagok párbeszédbe állítása. Deli Ágnes falképein az ólomlemezzel bevont fa tömbjén a puha szivacs rendkívül sérülékeny, minden külső hatást lereagáló felület. Hasonló érzékenységet hoz ki Mosonyi Tamás a hegesztett vasból, vagy Párkányi Raab Péter a kőre ültetett bronz marionettfigurából, akinek szétdarabolt teste kemény üvegcsövekkel még gépies mozdulatokra kényszeríthető, de még Veszprémi Imre klasszikus szobormű ősének ható, festett márvány kompozíciója is. Talán az sem véletlen, hogy a klasszikus szobrászat statikai kérdéseit csak Mohácsi Andrásnak egy ősi bálvány hatalmával bíró gránit építménye és Veszprémi Imre íjformába hajló, feszültségekkel teli fa plasztikája fogalmazta meg. Anyag és forma kivételes, egyedi találkozása ezekben a munkákban még mindig ugyanolyan drámai, mint sok ezer éve volt.