Henkel Művészeti Díj 2005

Képző

A Henkel Central Eastern Europe (HCEE) a KulturKontakt Austria együttműködésével pályázatot ír ki a közép-kelet-európai régió képzőművészei számára. A kulturális kezdeményezés célja, hogy bemutatkozási lehetőséget kapjanak a régió művészei, illetve kultúrák közötti együttműködési lehetőséget teremtsen. A Henkel Művészeti Díjat 2002-ben alapította a HCEE vizuális modern művészeti ágban (rajz, fotográfia, design), s évente más-más művészeti alkotóterületen hirdeti meg a versenyt. Míg az első alkalommal csupán 17 ország képzőművészei vehettek részt a megmérettetésben, addig 2005-ben a cégcsoport piaci terjeszkedésével összhangban már a régió 28 országában hirdették meg a pályázatot. A Henkel-díjra két kategóriában lehet jelentkezni. Henkel CEE Art.Award 2005 - Modern rajz témakör A képzőművészek számára kiírt pályázaton három eredeti (maximum 120x85 cm), 2000 után készült alkotással lehet részt venni. A magyar pályázók közül egy nemzeti zsűri választja ki az öt legígéretesebb művészt, akik a többi - összesen 28 országból érkező - versenyzővel együtt kerülnek a bécsi döntőbe. Itt bírálja el szeptemberben egy tekintélyes nemzetközi zsűri a Henkel művészeti díj 2005-ös pályázatait. A díj 5000 euró (átszámítva kb. 1,2 millió forint). Ezen kívül a Henkel segíti a művészt abban is, hogy hazájában önálló kiállítást nyisson. A versenyzők június 24-ig adhatják be pályázatukat. A részletekről és a feltételekről a szervezéssel megbízott Hochegger|Com ügynökségnél Ferenci Dominika ad felvilágosítást az (1) 269-31-76-os telefonszámon. Henkel Young Artist's Prize - Vendégműterem program A Henkel CCE művészetpártoló tevékenységében együttműködő partner a KulturKontakt Austria, mely immár 10 éve szervez kulturális és művészeti projektet a térségben. A régió tehetséges művészeinek támogatására indította el a KulturKontakt Austria azt a "Gastatelier" - Vendégműterem művészképző programját, amelyen a Henkel Young Artist's Prize pályázat fiatal nyertese vehet részt. A 40 év alatti képző- és fotóművészek munkájukat bemutató minta-összeállítással pályázhatnak a régió 28 országából. A zsűri által kiválasztott nyertes a Henkel 1500 eurós (kb. 220 ezer forintos) díját nyeri el, és ezen felül részt vehet a KulturKontakt Austria által szervezett három hónapos bécsi kurzuson, amelyhez műterem, felszerelési támogatás, ösztöndíj és szállás járul. A művészi munkákat bemutató fotókat, diapozitívokat, prospektusokat vagy katalógusokat (maximum A3-as méretben) angol vagy német nyelvű önéletrajz és művészi pályafutást bemutató anyag kíséretében 2005. június 24-ig kell postára a KulturKontakt Austria, Department of Cultural Promotion and Sponsoring, Universitätsstraße 5. A-1010 Vienna, Austria címre, az eredményhirdetés szeptemberben lesz. További információ a kultur@kulturkontakt.or.at e-mail címen, illetve (00-43-1-523 87 65 /43-as mellék) telefonszámon kérhető.