Hetedhét Játékmúzeum nyílt Székesfehérváron

Képző

(MTI) Moskovszky Éva négy-ötezer darabból álló, eddig szűkösebb helyen bemutatott egyedülálló játékgyűjteménye a Hiemer-Font-Caraffa műemlék épületegyüttes tavaly felújított szárnyában kapott méltó helyet, és kiegészült Réber László grafikus, Janikovszky Éva, Lázár Ervin és Gerard Durrell könyveinek illusztrátora 1300 darabos, humorosan kedves grafikáinak gyűjteményével.
    

Az épületegyüttes báltermében rendezett hivatalos megnyitón Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta: öröm, hogy a város nemcsak befogadta, hanem méltó módon, értéküknek megfelelő körülmények között tudja bemutatni a két gyűjteményt.
    
Vigh Annamária, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium főosztályvezetője szerint a két gyűjtemény olyan gondos kezekbe, környezetbe került, amilyet megérdemel.
    
Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a játékokat "humánus szenvedéllyel" gyűjtő Moskovszky Éva művészettörténeti érzékkel ismerte fel: a játék olyan tükör, amellyel sajátos módon meg lehet mutatni az emberi kultúra változásait, így a gyűjtő magánemberként is hozzá tudott járulni a nemzet kulturális kincseinek gyarapításához. A főigazgató úgy fogalmazott, hogy a játékgyűjtemények a világ minden részén a polgári kultúra szintjét, a gyermekekkel való foglalkozás történetét tükrözik, és a játékokon keresztül érzékelhető, hogy egy közösség mennyire becsüli a jövendő nemzedéket.
    
A megnyitóünnepségen ott voltak Moskovszky Éva unokái és Réber László leánya is.
    

A Hetedhét Játékmúzeum termeiben 74 enteriőr ad képet a 18?19. század polgári otthonainak világáról. Az aprócska szobákban és a miniatűr edényekkel felszerelt konyhákban az eredetihez megszólalásig hasonló, míves bútorokban, használati és dísztárgyakban, parányi porcelánokban, szobrokban, miniatűr könyvekben gyönyörködhetnek a látogatók.
    

A bútorok többsége annak idején céhremeknek, asztalos műhelyek apró mintadarabjainak, más részük eredetileg is játéknak készült. A babaházak "lakói", a számtalan karaktert megtestesítő, a 18?19. századi divatnak megfelelő viseletbe öltöztetett babák, köztük a babakészítés "őskorából" származó viaszfejű babácska "mindennapi életet élnek": teáznak, társalognak, főznek, beteget ápolnak, bevásárolnak.
    
A fiúknak, kamaszoknak és az "örök gyerek" felnőtteknek jelent élményt az óriási terepasztal, amelyen a várvédők és az ostromló seregek vívnak csatát.
    
A pénteki hivatalos megnyitó után szombaton a gyerekek veszik birtokukba a Hetedhét Játékmúzeumot, miután a város polgármesterétől házfoglaló keretében átveszik az intézmény kulcsát. Ezt követően egész napos program szórakoztatja az aprónépet.
    
Moskovszky Éva az édesanyjával, Auer Erzsébettel hét évtized alatt összegyűjtött játékkollekciót 1996-ban helyezte el Székesfehérváron, a babaszobák és lakók 1998-ban "költöztek be" korábbi otthonukba, a régi Megyeháza épületében megnyitott Fehérvári Babaházba, amely évente 20?25 ezer látogatót vonzott.