Hidak Európa Népei Között - kiállítás az Európai Parlamentben

Képző

Matl Péter millecentenáriumi emlékműve - Vereckei hágó fotó: szoborlap.hu 
 
(MTI) - A tárlaton egyfelől három neves képzőművész szobrai és érméi láthatók. A korondi származású Józsa Judit terrakotta kisplasztikái, Lebó Ferenc győri éremművész érméi, valamint a vereckei hágós emlékművet készítő, ruszin-magyar származású Matl Péter szobrai Szent István azon üzenetét tolmácsolják, miszerint "az egynyelvű és egyszokású ország esendő" - olvasható a kiállítás anyagának ismertetőjében. 
    

jozsajudit.jpg
A turul szellemének táltosa - Józsa Judit munkája

Másfelől olyan személyeket mutat be a kiállított anyag, akik közül egyesek idegenből jöttek, de Magyarországon tevékenykedtek, mások magyarnak születtek, de külhonban alkottak. A bemutatottak közt szerepel például Árpádházi Szent Erzsébet, Kapisztrán Szent János, Bél Mátyás, Salkaházi Sára, Kőrösi Csoma Sándor. Üzenetüket a mai európai terminológiával mutatják be az érdeklődőknek. Az ismertető szerint a bemutató célja, hogy ezek a példaképek erősítsék az összetartozás érzését, járuljanak hozzá a közös regionális identitástudat elmélyüléséhez.
    

A kiállítás már keddtől látható, de a megnyitó ünnepséget szerda este rendezik. Az ünnepségen a felvidéki Csiba Júlia énekel. A megnyitóval egybekötött borkóstoló ugyancsak az emberek közötti hidakat, a regionális összefonódást tükrözi - Mauerer Oszkár szerémségi, Bussay László Mura-vidéki és Györgykovács Imre Somló-hegyi boraiban.