Himnusz-emlékmű állítását tervezi Budakeszi

Képző

(MTI) - A Himnusz kőből és márványból megálmodott emlékművének felállítását tervezi Budakeszi; a kilencszer ötméteres alkotást még az idén felavathatják, amennyiben adományokból összegyűlik a kivitelezés elindításához szükséges 8,5 millió forint - közölte az alkotó, V. Majzik Mária az MTI-vel. A kompozícióhoz tizenkilenc, bronzból készült harang tartozik majd, amelyek a megyéket jelképezik, és ünnepnapokon egy beépített szerkezettel a zenei mű első dallamait szólaltatják meg - mondta a Magyar Örökség-díjas művész.

A mű négyszer háromméteres agyag változata már elkészült, a próbadarabot az óbudai Épületszobrász Kft. műhelyében őrzik. A cég hozzájárul a költségekhez is, így hatvanmillió forint helyett húszmillió forintból felállítható az eredeti nagyságában kilencszer ötméteres alkotás - ismertette a Budakeszin élő művész.

A szoborkompozíció elkészítéséhez hárommillió forinttal járul hozzá a helyi önkormányzat; ebből az összegből az emlékmű talapzatát és környezetét alakítják ki a főváros és Budakeszi határában, a Korányi kórház közelében lévő Szarvas téren - közölte az alkotó. Hozzátette: ha a kivitelezési munkálatok megkezdéséhez szükséges 8,5 millió forint május végéig összegyűlik, akkor augusztus 8-ra, nemzeti énekünk alkotója, Kölcsey Ferenc születésnapjára felavathatják a Himnusz képzőművészeti változatát.

Az induló összeget adományból reméli összegyűjteni az e célra életre hívott PSZÜÁRT, A Lélek Művészete Alapítvány. Különféle jótékonysági koncerteket is szerveznek, legközelebb május 22-én, a városmajori templomban ad hangversenyt az Ars Renata együttes.