 |
Az eredetileg filmrendezőnek készült, de az ötvenes évek diktátumaival szembeforduló fiatalember segédmunkásként a Csepel Művekben kötött ki. Sok értelmiségi kortársával szemben azonban Vattay ott is maradt ? számára védett helynek bizonyult a műszaki fényképészet laborja. Ott megtanulhatott mindent, amit a fotózásról tudnia kellett, ott senkinek nem tűnt fel a vallási elkötelezettségét őrző egykori ciszterci diák. Talán a munkahelyi környezete nem is tudott arról, kikkel barátkozik ? igaz, a szóban forgó barátokat, Kondor Bélát, Bálint Endrét, Kassákot vagy Ferenczy Bénit az ötvenes évek a művészet perifériájára szorították. Vattay köztük élt, őket fotózta, a velük való beszélgetésekről készített magnófelvételeket. Kondor Béla így nevezte: a hites fotográfus. Képeiért cserébe képeket kapott, így lett műgyűjtő. Sohasem vásárolt, minden darab személyes ajándék, csakúgy, mint Pilinszky egyik neki írt verse, vagy azok a hanganyagok, amelyeken a költő-barátok saját verseiket olvassák fel Vattaynak.
 |
| Vattay felvétele Bálint Endréről |
Sok fotója ismerős lehet: Bálint Endrét kötött sísapkában örökítette meg, Lukács Györgyről és a feleségéről a házaspár fürdőszobájában csinált felvételt, Latinovits utolsó fotóját is ő készítette. Vattay mégsem volt jelen a művészeti életben: összesen négy kiállítása közül kettőt a barátai hoztak össze, 2002-ben a Dorottya Galéria kiállítása ? az akkor elkészült Vattay-portréfilm kapcsán ? a gyűjteményét mutatta be, néhány évvel később a Képzőművészeti Egyetem Ferenczy Bénire emlékezve állította ki a fotóit. Őt azonban ez cseppet sem zavarta, ha megkeresték, boldogan beszélt azokról az emlékeiről, amelyek éltették. Arról, hogy Pilinszky gyakran hajnalban telefonált rá, hogy felolvassa neki az éppen elkészült verseit, és hogy Ferenczy, amikor a betegsége miatt már képtelen volt artikulálni, hogyan csodálkozott rá azzal az öt szóval, amit még ki tudott mondani, a kerti madarak énekére.
