Hommage a Várfokban

Mulasics a magyar festészetben az új szenzibilitás egyik legérdekesebb figurája volt. Egyedi úton járt, saját technikákkal vitte föl a vászonra a zenéből, matematikából, tudományos precizitással összeszerkesztett és mégis nagyon személyes látomásait. Viaszfestést használt a vásznakon, ezüstlapból, bronz dróthálóból, fadúcból, szitanyomatból komponált plasztikus felületeket. Vastag rétegekben, szaggatott jel-sorozatként olvasható mintákat rótt a síkra, és ebben az univerzumban jelölt ki struktúrákat.

Fekete, szürke alapon jelennek meg a fényesen ragyogó idegen matériák, a narancsos színű vonalhálók, a sűrű, érthetetlen kódokkal borított felületben mint az idő, a történet része bukkan fel egy kiemelkedő sáv, egy archaikus szimbólum, egy ismétlődő pillanat elmosódó képe. Az enkausztika, a viaszfestés technikája tömör és fényes, több rétegben fényt sugárzó részleteket visz a síkra; az aranylemezek, a fóliák az ikonfestészet koncentráltságát idézik meg, nonfiguratív szentképek, misztikus pillanatokból származó, alig felfogható élmények vizualizációi.

A nagyméretű vásznak, fatáblák mellett néhány különlegességet is kínál a galéria: eddig ritkán látott ceruzarajzokat és ólomöntvényeket, egy fizikai tárgyú sorozatot és két olyan képet, melynek festett felületét szintén megfestett pauszréteg takarja, így a kép valósága csak egy másik, az eredetit elhalványító síkon tör át, megkérdőjelezve a két réteg önállóságát. Zenei motívumokat látunk a vásznakon, vagy kép és keret viszonyának lassú átfordulását, szerepcseréjét, mint a nagy hatású ?Ár-apály? sorozatban.

Az életmű tíz éve lezárult, de még bőven van mit fölfedezni Mulasics festészetében. Szép gesztus, hogy a megújuló Várfok Galéria az újranyitáskor éppen őt helyezte középpontba. A háromszorosára növekedett, flexibilis falakkal és profi világítási rendszerrel, vetítővel, kamarateremmel és nagyméretű raktárral felszerelt kiállítóhely a bővítéssel belépett a nagy galériák sorába. Az átépítést az a megingathatatlan hit vezette, hogy Magyarországon a kortárs képzőművészet nem egy szűk réteg ügye, hanem egy módszeresen kinevelt, jól tájékozódó, széles közönségé.