Böröcz András alkotása |
Az alkotók 1946 és 1966 között születtek, saját emlékük így nem lehet a zsidóüldözésről, a haláltáborokról, a munkaszolgálatról. Ők nem tulajdonosai, hanem másodlagos feldolgozói a születésük előtt történteknek. Tovább viszik a félelmeket, a megaláztatás tudatát, a mások helyett életben maradás furcsa szégyenét. Nekik kell rekonstruálni józanul, tiszta fejjel mindazt, amit a szülők elmeséltek vagy elhallgattak. Ez a nemzedék már szabadon kezelheti a saját identitását és szabadon megfogalmazhatja a hallott vagy elképzelt emlékképeket, a maga eszközeivel.
Az emlékek felnagyítása valóban szabadon átírható: a szellemidézés hatásfoka ott a legerősebb, ahol a kortárs eszközök merészen felbontják a hagyomány merev szövetét, és a felszabadult darabokat újrahasznosítják. Döbbenetes hatású például Böröcz Andrásnak a galéria teljes hosszfalán jóval szemmagasság fölött végigfutó tusrajza. Ősi kínai papirusztekercset idéz, amelyre a krónikás egy nép életének eseményeit rögzítette. Böröcz rajzán egy falusi budi lesz a teremtés tárgyává, és végigjárva az emberi fejlődéstörténet állomásain, a Paradicsomból elérkezik a technicizált halál társadalmáig. A papírcsík alatt Mózes Katalin átfestett naplójegyzetei sorakoznak, néhány kitépett és megfestett lap egy zsidó, illetve egy katolikus imakönyvből.