Hullámzó szobrok és tájak

Képző

Kovács Ferenc Trischler Ferenc
Az öt éve nyílt galéria és műterem igyekszik bemutatkozó műhelye lenni a vidéken élő, kortárs képzőművészeknek. Ez a kiállítás nyitánya annak a sorozatnak, amely a Siklósi Szalon művészeit mutatja be Budapesten.
Kovács Ferenc maga is Siklóson él, míg Trischler Ferenc pécsi szobrász, világlátásuk harmonizál egymással.
Napfürdőző ...
Corpus Termékenység
Trischler szerencsés művész, mert közel félszáz köztéri alkotásával (főképp Baranyában, de Pesten is) jelen van a monumentális szobrászat területén. Itt bemutatott, főként bibliai témájú kisplasztikáin közül ilyen a Napfürdőző, amely nagyban és kicsiben egyaránt elkészült.

Kovács Ferenc a dunántúli táj (elsősorban Siklós, Máriagyűd) szépségét rögzítő képein kívül most főként a corpusait hozta el: a különleges technikával készült fehér, barna, vörös és kék Krisztusokat.
Ezekhez kapcsolódott a megnyitón Lukács Sándor színművész, aki saját versét mondta el az 1985-es Szökés című kötetéből: a "Halálból visszaröppenő madár-t."

Ősz Öböl
Ez az édesapja halálára írt vers egy corpus festésére ihlette a művészt, akiről Angyal Mária művészettörténész bevezetőjében azt mondta:
"Szeretem Kovács Ferencben azt, hogy nem akkor kezdett el corpusokat festeni, amikor ez hirtelen divattá vált és azt, hogy egyetemes értékrendhez köti magát messze elkerülve a stílusbeli divatokat. És azt is szeretem, hogy úgy figyelmeztet bennünket egy magasabb szellemi létre, hogy a szenvedés a könyörületet, a gonoszság az alázatot, a durva megaláztatás a mindenekfeletti jóságot jelenti a keresztút állomásain."