Humorbonbon

 

Az ember kezdettől fogva hajlamos arra, hogy matricákat, cédulákat aggasson egy-egy jelenségre, tárgyra, alkotásra, sőt emberre: skatulyába szorítva, egyúttal egy egyszerű gesztussal helyére rakva. Mert nincs is annál idegesítőbb, mint amikor egy rejtéllyel, vagy valami megmagyarázhatatlannal találjuk szembe magunkat. Szeretjük azt gondolni, hogy valami vagy fekete, vagy fehér, és e két halmaz csak nagy ritkán, igen kivételes esetekben metszi egymást. Az acb Galéria legújabb kiállításának címe hallatán - 4 humours - leginkább a humor mint strukturáló erő sejlik fel a szemünk előtt, ám a tárlat ismertetője hamar felfedi annak valódi eredetét. Hippokratész tana szerint a test fő nedvei (a vér, a fekete és sárga epe és a nyálka) mindenkiben más arányban található meg, ebből kifolyólag az ember személyisége négy kategóriába sorolható: az, hogy valaki "vérmes, méla, epés, vagy nyálkás" típus, kizárólag a testnedveitől függ. Kétségtelen azonban, hogy a görög eredetű humor szó (jelentése testnedv, folyadék) kapcsolódik a szó mai jelentéséhez is, hiszen az ókori tan tükrében azoknak a bizonyos testnedveknek az aránya a szó szoros értelemben vett humor mértékét is befolyásolta.

 

Az acb Galéria alkotói egyáltalán nincsenek híján emez "isteni nedűnek", a humornak: ugyanis éppen abból csinálnak viccet - és mint tudjuk, a jó viccet csak halálosan komolyan lehet -, ami alkotói mivoltuknak, alkotásaiknak is szerves részét képezi: eddigi önmeghatározásukból, vagy abból, ahogy mások meghatározták őket. Az itt látható alkotások újdonságukkal és szokatlanságukkal tűnnek ki, több alkotó is egészen más műfajban jeleskedik, mint amit megszokhattunk tőle. A festőművész Batykó Róbert például videóval és egy holtában is gyönyörű fényképezőgéppel jelentkezik, míg az eredetileg szobrász Előd Ágnes hatalmas, groteszk hímzéseivel, és a humort igen nagy dózisban adagoló printjeivel (A nagy szörnyhalvadászat, A Picsi-pacsi forgatása) valóban a kategorizálhatatlanság határait tapogatja. Az asztalon békésen várakozó hímzett ételeket talán csak az újrahasznosított pc-hulladékból megálmodott bizarr oltáriszentség (Partíció) múlja felül, Mátrai Erik tövisekből kirajzolódó Máriája pedig sajátos párbeszédet folytat saját képmásával.

 

A műfaji sokszínűség és a kifinomult humor sokrétűsége szinte úgy van jelen a kiállításon, mintha az alkotók egy kalapból sorsolták volna ki az épp aktuális formát - önfeledt játék a képzőművészet lehetőségeivel. A kiállítás esetében a humor és fantázia, illetve a saját alkotói múlttól való elmozdulás összetartó ereje megint csak egy lehetséges kategória - inkább ki-ki maga döntse el, hogy számára melyik skatulya a legszimpatikusabb. Nem kategorizálni ugyanis nagyon nehéz, viszont remek kihívás.