Huszontöt év múlva ötven lesz

Képző

"Huszonöt éve Pécs Megyei Jogú Város Tanácsa Művelődési Osztálya a Színház téri Hírlap olvasóban hozta létre a város első, kortárs művészetet bemutató kiállító termét. A Pécsi Galéria vezetésével Pinczehelyi Sándor grafikusművészt bízta meg." Hol van már a tanácsi rendszer? Hol van már a Színház téren Hírlapolvasó? Hol vannak már a huszonöt éve kortársművészek?

A Pécsi Galéria, mármint az, amit ma Pécsi Galériának hívunk 1979. július 15-én nyílt meg a történelmi belváros közepén, a Széchenyi téren. 1984. december 31-én a Pécsi Kisgalériát is átadták a Szent István téren. És azóta is működik. Mert egy ekkora városban kell, hogy legyen galéria. Mert van Miskolcon, és volt (vagy újra van) Szegeden is, mert ha nincs, ha bezárják, eladják, meg akarják szűntetni, akkor botrány van, volt, lesz. Az is igaz, hogy sokan akkor figyelnek a kortárs képzőművészetre, ha botrány van. De nem a közfigyelem alakulása minősíti a művészetet, sem a galériát, s nem is a pénz (ebből momentán botrányosan kevés csordogál az Ünnepelthez, mondhatni lelkesedésből teszik a dolgukat).

Megemlítendő Pinczehelyi Sándor (fotó fent), Munkácsy-díjas grafikusművész neve ismét, mert a huszonöt évből ugyan csak huszonkettő kötődik az ő nevéhez, ami idő alatt a Pécsi Galéria, vele ő is, intézménnyé vált.

Volt és lesz is Pécsett, és talán nem csak itt, mert az évente létrejövő 20-22 kiállítás kb. 500-at jelent az eltelt 25 év alatt. Éppen annyi kiállításmegnyitót, melyekre a '80-as években sikk volt el-eljárni, még a nagy Budapestről is, mert itt történtek a dolgok. Utaztattak kiállításokat külföldre, helyben szerveztek tematikus kiállításokat (Nő/Woman, Rajzok/Drawing, Vonal/Line, A természet/ The Nature, de fontosak a nemzetközi plakátkiállítások, a Pécsi Tudomány Egyetem Művészeti Kara végzőseinek és mesteriskolásai kiállításai is.
De nem az adatok és a számok a legfontosabbak. A Pécsi Galériába be lehet menni. Az egy jó hely. Nyáron hűvös, télen meleg. A megnyitón inni adnak, s lehet beszélgetni.
Három éve Gamus Árpád az új igazgató, azóta, ha lehet azt mondani, még szélesebbre tárultak a kortárs (és társ) művészek előtt a Pécsi Galéria ajtajai (az ünnepelt teljes neve: Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely).