Hybride - Hans Schüle tárlata

Képző

A Godot Galéria a kortárs hazai képz?m?vészeti élet egyik jelent?s szerepl?je és kiállítóhelye. Rendkívül fontosnak tartjuk nemzetközi kapcsolataink építését, magyar m?vészek külföldi megismertetését, illetve külföldi m?vészek itthoni bemutatását. Célunk, hogy a hazai kortárs m?vészeknek nemzetközi bemutatkozási lehet?ségeket teremtsünk, részesei legyünk az európai m?vészeti eseményeknek. Ebbe a keretbe illeszkedik a Godot Galéria és a berlini Galerie sphn együttm?ködése amely 2002. novemberében kezd?dött, Baksai József fest?m?vész kiállításával. A megnyitót a Berlini Magyar Nagykövet és a Haus Ungarn igazgatója tartották. A kiállítás sikerének köszönhet?en szeptemberben a Godot Galériában állít ki Hans Schüle . Terveink szerint együttm?ködésünk jelent?s m?vészeti vásárokon való közös részvétellel folytatódik a 2004-es esztend?ben, melynek az el?készületei már folyamatban vannak (FIAC Paris, Kunstmesse Köln). A két galéria közötti együttm?ködést azért tartjuk nagyon fontosnak, mert eddigi eredményeink saját kezdeményezésb?l, privát alapokon, állami támogatások nélkül valósultak meg. Számunkra fontos, hogy kezdeményezésünk illeszkedik Berlin és Budapest kapcsolatrendszeréhez, testvérvárosi együttm?ködéséhez. Hans Schüle 1991-t?l 1996-ig festészetet és szobrászatot hallgatott a Müncheni Képz?m?vészeti Akadémián és a Berlini HdK-n. 1997-ben Jürgen Reipka professzor mestertanítványaként fejezte be tanulmányait. 2000-ben az Erich Hauser M?vészeti Alapítvány Nemzetközi M?helydíját kapja. 2001-ben els? nagy köztéri szobra (Hídszobrok Neckarsulm városának). 2002-ben önálló kiállítás a svájci Wil M?csarnokban. 2003-ban a berlini sphn Galéria szervezésében részt vesz a Stockholm Art Fair és az Art Frankfurt nemzetközi vásárokon. E nemzetközi kiállítás-sorozat keretein belül állít ki szeptemberben a Godot Galériában. A kiállítás megtekinthet? 2003. szeptember 26-ig. hétf?t?l péntekig 10-18 óráig, ett?l eltér? id?pontban el?zetes egyeztetéssel A kiállításának megnyitásának időpontja: 2003. szeptember 3-án 18 órára. A kiállítást megnyitja: Schiffer János f?polgármester-helyettes és Mélyi József kulturális titkár, Goethe Intézet Cím: Godot Galéria - 1075 Budapest, Madách út 8.