Idén is lesz Dunaújvárosi Fotóbiennále

Képző


ivan_adam.jpg
fotó: Ádám Iván

A rendezvénysorozat célja a hazai kortárs alkotói fotográfia legújabb generációjának széles körben való bemutatása a szakma és az érdeklődők számára egyaránt. A pályázaton saját munkával részt vehetett minden 1976. január 1. után született, vagy alkotói pályája elején levő magyar fotográfus.

 
A zsűri tagjai a Fotografus.hu Alapítvány képviseletében Böröczfy Virág művészettörténész, Gulyás Miklós Balogh Rudolf-díjas fotográfus, a MOME docense, valamint Rajcsányi Artúr fotográfusok voltak. A válogatás eredeti koncepciója szerint a zsűri nem a művek műfaja és technikája alapján válogatott, hanem kizárólag a beadott pályaművek szakmai színvonalára koncentrált. Így a 2011-es rendezvényre több mint 100 pályázó közül 54 fiatalt, illetve még pályája elején járó alkotót választottak ki, ezáltal teremtve számukra a Biennále keretein belül bemutatkozási lehetőséget.

A megnyitó szeptember 10-én, szombaton lesz. A Dunaújvárosi Fotóbiennále 6 helyszínen, 10 kiállítótérben várja a látogatókat: Kortárs Művészeti Intézet, Intercisa Múzeum, Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza, Dunaújvárosi Főiskola, Széchenyi István Gimnázium ? Szivacs Galéria, Munkásművelődési Központ ? Kassák Galéria.