Az idén kevesebb köztéri szobrot adtak át

Képző


felavattak_varga_imre_szobraszmuvesz_radnoti_miklost_abrazolo_szobrat_a_radnoti_szinhaz_elott_dkoko20091221001.jpg
 A kevesek egyike: Radnóti Miklós szobra
  • (MTI) - Baráz Tamás, a Magyar Szobrász Társaság elnöke a lapnak ugyanakkor elmondta: ennél sokkal több mű készüléséről tudnak. Szavai szerint a megrendelt szobrok megvalósítása pénzgondok miatt gyakran tolódik mostanában, vagy ha a szobor elkészül is, nem ritka, hogy a fizetés késik, elmaradozik.
   
Az anyagiak előteremtéséhez az Oktatási és Kulturális Minisztérium is hozzájárul - a lektorátuson keresztül - néhány százezerrel vagy millióval: az idén 38 millió forintot osztottak szét 50 pályázó között. A korábbi években is 40 millió körüli volt a keret. Kivéve tavaly, amikor 95 millióra emelkedett az összeg, s akkor 103 pályázó kapott belőle.
   
Az idén a legdrágább költségvetésű szobor a 25 milliós, fertődi Haydn-Esterházy-emlékmű volt a pályázaton, amelyet Baráz Tamás és Erős Apolka készít, ezt 2,9 millióval támogatja a minisztérium.
   
Ma 80-100 szobrász gondolkodik köztéri alkotásban. Felkérést egyenes megbízás alapján vagy pályázat útján kap valaki. Pályázat meghirdetése nem kötelező, s a lektorátus szerint körülbelül az esetek 10 százalékában írnak ki pályázatot. Ami kötelező: kikérni a Képzőművészeti Lektorátus véleményét a szobor felállítása előtt, amelyet viszont nem muszáj figyelembe venni.